A kisalfold.hu két munkatársa fogott egy mérőszalagot, és kiment megmérni a halálos balesetek miatt elhíresült 83-as főutat. Győr és Gyarmat között négy ponton ellenőrizték az út szélességét, majd összehasonlításképpen lemérték az 1-es, a 81-es és a 82-es főutat Győr közelében.
A főutak ideális szélessége kétszer négy méter volna. Amint cikkükből kiderül, sehol nem találtak nyolc méter széles utat a teszt során.
A halálos balesetek jelentős része a Győrt Pápával összekötő 83-as főút lakott területen kívüli részén következett be az utóbbi hónapokban. A legtöbb ütközés Győr és a megyehatár között történt. A Győri Rendőrkapitányság szerint a személyi sérüléssel járó balesetek leggyakoribb oka a gyorshajtás volt.
Az ott lakók szerint az út sincs rendben: nincs hova lehúzódni a vétlen autósoknak
A kisalfold.hu olvasói szerint az út rossz állapota szintén komoly szerepet játszik a súlyos balesetekben. Véleményüknek sokan hangot adtak a lap Facebook-oldalán.
“Az út keskeny, kanyargós, töredezett szélű. Ha lenne hova lehúzódni, nem halna meg ennyi autós! A 83-as főút mellett többnyire árkok és fák vannak az egyenetlen padka mellett” – írta egyikük.

Sokat mondó kép: a kamion átlóg a másik sávba, és a személyautók is tartják az egészséges távolságot az út szélétől, így viszont közel mennek a szembejövő autókhoz (fotók: kisalfold.hu)
“Volán mögül nézve életveszélyes nyomvonalú, keskeny és rossz burkolatú út a 83-as. Szívesen közlekedünk rajta hatvannal, ha végre elkezdődik a felújítás!” – így egy másik olvasó.
5.9 méter a negatív rekord
A lap munkatársai négy ponton, mindkét irányból jól belátható helyeken mérték meg a 83-as szélességét Győr és a megyehatár között. Gyarmat után, Pápa irányába 6 méter 20 centimétert mértek – nem vonaltól vonalig, hanem padkától padkáig. Tét térségében két ponton gyűjtöttek adatokat, Pápa irányába 6 méter 50 centimétert, Győr irányába 6 méter 40 centimétert jegyeztek fel. Győr-szemere térségében, a nagyszentpáli buszmegállónál negatív csúcsot, 5 méter 90 centimétert írtak fel, azaz ott a 6 métert sem éri el az út szélessége.
Egy neve elhallgatását kérő közlekedési szakember szerint manapság kétszer 3 méteresnek a lakóutcákat tervezik. Miután a buszok és a kamionok szélessége 2,5 méter körül van, egy forgalmas főút szélessége ideális esetben kétszer 4 méter lenne. Ettől a 83-as a legszélesebb pontján is 1,5 méterrel marad el, de van, ahol 2 méternél is többel.

Balesetveszélyesen keskeny szinte mindenhol (fotók: kisalfold.hu)
Egyszer majd, valamikor, talán 2022-re
Állítólag tervezik a főút bővítését. Egy szeptemberi kormányhatározat szerint 2018 második negyedévében kezdődne el, és 2022 második negyedévében fejeződne be.