A gyanúsított augusztus 6-án 20 óra körül a biatorbágyi horgásztónál kölcsönkérte a sértett autóját arra hivatkozva, hogy a saját kocsijába szeretne benzint hozni a kútról. Egy óra elteltével a sértett felhívta telefonon R. Zsoltot, aki azt mondta, ne aggódjon, még este visszaadja az Audit. Ezt azonban napokkal később sem tette meg.

A gyanúsított és a sértett többszöri telefonos egyeztetés után megállapodtak abban, hogy augusztus 15-én találkoznak az egyik budaörsi benzinkúton, ahol a sértett átad R. Zsoltnak másfél millió forintot az autójáért cserébe.

A gyanúsítottat a nyomozók a pénzátadáskor tetten érték, és a helyszínen elfogták, majd a budaörsi rendőrkapitányságra előállították. Gyanúsítotti kihallgatásán elmondta, hogy a másfél millió forintból egy korábbi tartozását akarta rendezni.

Az eljárás során kiderült, hogy a 38 éves férfi ellen hét élő körözés volt kiadva, így a rendőrök a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetbe kísérték át.

Fény derült továbbá arra is, hogy R. Zsolt a helyszínen miért más néven mutatkozott be. A 38 éves fővárosi férfi huzamosabb ideje saját fényképével, de a testvére személyes adataival ellátott személyi igazolvánnyal álcázta magát, ezért ellene közokirat-hamisítás miatt is indul eljárás.

Forrás: Police.hu