Az emberek mindössze tíz százaléka mondta, hogy nem venne gázolajjal hajtott autót használtan – derül ki a HVG és a Das WeltAuto által készített közös kutatásból.  A vizsgálat célja az volt, hogy kiderítsék, változott-e a vevők hozzáállása az autókeresés során a dízel járművekkel kapcsolatosan felmerült kifogások után. Mint emlékezetes, tavaly robbant ki óriási botrány, miután kiderült, hogy a Volkswagen csalt a dízelmotorjaival a károsanyag-kibocsátási méréséken.

info_4

Hazánkban nem érintette negatívan a használt autók árát a dízel kocsikkal kapcsolatos probléma, sőt: míg az érintett használt autók eladási ára Európa-szerte 0,7 százalékot csökkent, hazánkban átlagosan 0,4 százalékot nőtt – derült ki az EurotaxGlass’s Magyarország adataiból.

A kutatásból kiderült, hogy a következő két évben a felmérésben részt vevők közel ötven százaléka tervezi használt gépjármű vásárlását, és erre a legtöbben 1-3 millió forintot szánnak.  Míg új autót ma hazánkban főként cégek vásárolnak, addig a használt autók esetében a vevők nagy részre magánszemélyként, készpénzre vásárolna autót.

info_3

A leendő vásárlók hatvan százaléka mondta azt, hogy használt gépkocsiként inkább benzines modellt választanának, harminc százalékuk venne dízelt, a többiek alternatív hajtás felé kacsingatnak. A megkérdezettek mindössze tíz százaléka jelezte azt, hogy a dízel autókkal kapcsolatos problémák miatt inkább benzines modellhez fordulna.

Az adatokból kiderül, a  vásárlók mindössze 4 százaléka fordulna „nepperekhez”, 16 százaléka hozna külföldről autót, míg 40-40 százalékban jelölték meg a válaszolók a magánszemélyeket és az országos hálózattal rendelkező cégeket a vétel forrásaként.

Forrás: Weltauto