Közel 710.000 mérföldet, tehát több, mint 1 millió kilométert futott ez a tűzpiros Corvette, melybe csak az elmúlt esztendőben közel 65.000 km tekert bele a tulajdonosa. Mark egyike azon ritka embereknek, akik egy nem éppen a megbízhatósági statisztikákat vezető sportautót használnak nagy megelégedéssel temérdek kilométeren keresztül. Állítása szerint a 2000-es évjáratú C5-ös Corvette még motort nem fogyasztott, csupán két sebességváltót az eltelt 16 év alatt.  A videókon jól látható, hogy az autó fénye mit sem kopott, a kipufogójából pedig változatlanul lelkesítően rotyog a V8-as.

A C5-ös Corvettet 1996-tól egészen 2004-ig gyártották háromféle karosszériaváltozatban, létezett belőle zárt kupé, targa tetős és kabrió kivitel is. A gépháztető alatt egy közel 350 lóerő teljesítményű 5,7 literes V8-as motor dolgozik, melyhez egy négysebességes automata vagy hatsebességes Borg-Warner kéziváltó kapcsolódik. A százas sprintet kevesebb, mint 5 másodperc alatt futja meg. A modell egyik különlegessége, hogy már ebben az időben rendelhető volt hozzá a szélvédőre vetítő Head-up Display kijelző.