A Fiat Doblo soha nem tartozott a piac legszebb autói közé, bumfordi formájával még a hozzá hasonló furgonok, illetve furgon alapú egyterűek körében is tenyeres-talpasnak tűnt. Ez most, az átfogó esztétikai változások nyomán sem változott, de legalább a 2015-ös modell felismerhetően máshogy néz ki, mint a 2010-től forgalmazott, eredeti verzió.
A leglátványosabb, szinte sokkoló eltérés az orr kialakítása: az eddig hosszan hátranyúló fényszórók helyébe formás, modern lámpatestek kerültek. A lökhárítóba ültetett, felső hűtőrács ívelt vonala ugyan merőben szokatlan, de ha a fura virágmintától eltekintünk, az összhatás kedvező. Ehhez járul hozzá a módosított ívű motorházfedél, és a lökhárító sarkainak eddig szögletességét kiváltó, ívelt ködfényház.
Hátul az eddigi hatalmas, egybefüggő üvegfelületet fényezett sáv osztja ketté, ezen kapott helyet a cég logója. Megjelent egy új, szürke karosszériaszín, átalakult a dísztárcsák és könnyűfém keréktárcsák kínálata.
Csinosabb lett, már ha ez számít 3
Belül új a kormány és a műszerfal, utóbbi kiviteltől függően színes betéteket kaphat. Akár 5 colos érintőképernyős multimédiás rendszerrel is felszerelhető az autó, a vezethetőséget könnyebben mozgó váltókar és jobb gázadagolhatóságot eredményező pedál segíti. Javították a hangszigetelést, az EU-s előírásokkal összhangban mostantól alapáras az abroncsnyomás-szabályozás és az ESP, de a klímáért sem kell extrát fizetni.
A motorválaszték nem változott: kétféle benzines és három dízelmotor rendelhető, automata helyett robotváltó érhető csak el. Maradt a kétféle tengelytáv és tetőmagasság, az öt- és hétszemélyes kivitel és a három felszereltségi szint.
Csinosabb lett, már ha ez számít 4