Az utolsó pillanatra hagyják az autósok a kötelező biztosítások megkötését az idén. A Netrisk.hu biztosítási portálon hétfőn 16 ezer szerződést kötöttek meg, 60 százalékkal többen váltottak ezen a napon biztosítót, mint tavaly ugyanilyenkor. Az elmúlt két napban összesen majd 30 ezren szerződtek

Az alkusz közlése szerint részben azért is, mert sokan csak most nézték meg a díjértesítő leveleket, amelyekből kiderül: azon ügyfelek többsége, akik nem kötik újra biztosításukat, drágább kötelezővel számolhatnak.

A szabályok értelmében azoknak a járműtulajdonosoknak, akiknek január elsején van a biztosítási évfordulójuk, és váltani szeretnének, december 1-én éjfélig el kell juttatniuk a jelenlegi biztosítójukhoz a felmondólevelüket. Ez a határidő jelenleg is több mint 2,5 millió autó tulajdonosát érinti, azokat, akik még 2010. előtt vásárolták meg a járművüket.

A biztosítók ebben az évben óriási kedvezményeket adnak azoknak, akik a kampányidőszakban kötnek velük szerződést.  A kampánykedvezmények oka, hogy a társaságok kisebb átkötési aránnyal számoltak az idén. Közben pedig több társaság kissé késve postázta a jövő évi díjakról szóló levelet is, amiből kiderül az ügyfelek számára, mennyivel emelkedik a díjuk, ha nem váltanak.

Az átlagosan tíz százalékos áremelés miatt azoknak is érdemes kalkulálni, akik kitartanának jelenlegi biztosítójuk mellett. Egy új biztosító választásával a Netrisk.hu ügyfelei átlagosan 7 ezer forintot takarítottak meg. Az ügyfelek 40 százaléka a korábbi biztosítójánál kötött új szerződést, és ezzel is több ezer forintot spórolt.

Az oldalt meglátogató ügyfelek válaszaiból kiderült, leginkább az ár motiválta őket, ám több mint 25 százalékuknak a megfelelő ár-érték arány volt a fontos, további 21 százalékuk számára pedig a biztosító megbízhatósága volt döntő szempont.

Forrás: Netrisk.hu