Megjelentek az első képek a felfrissített Peugeot 3008-ról. A képeken annak kapcsán jelentek meg, hogy a PSA a kínai Guangzhou vállalattal közösen Kínában is megkezdi a gyártást és forgalmazást. Európában várhatóan 2013 elején a Genfi Autószalonon mutatkozhat be a kocsi.

Rögtön

Rögtön azonosítható, hogy újabb modellről van szó, hiszen a friss Peugeot márkaarculatnak megfelelő hűtőmaszk került rá. Emellett kismértékben a fényszók és a lökhárító is átalakultak, hátul szintén az ütköző módosult.

Az izgalmasabb megjelenés érdekében több a króm az autón, így a tetőkorlát is hangsúlyos elemmé vált. Belül is fokozottabban jelennek meg a díszítőelemek, lesznek új kárpitok, de a fő újdonság az új kormánykerék használata.

Műszaki szempontból nem várható nagy újdonság, 1,6 és 2,0 liter hengerűrtartalmú benzines és dízelmotorok közül lehet válogatni, illetve továbbra is szerepel majd a kínálatban a hibrid.