A márka történetében először, 2013 nyár végétől dízelmotoros autót is kínál majd a Maserati – erősítette meg a korábbi hírt a német Automobilwoche című lapnak Thomas Kern, az olasz autógyár szóvivője. A kocsi, amelyben a gázolajos blokk bemutatkozik, egy sportlimuzin lesz, a korábban már használt Ghibli nevet kapja.

V6-os motor is kerül bele

V6-os motor is kerül bele

V6-os motor is kerül bele


A Quattroporte kisebbik utódjának szánt modell a BMW 5-ös, Mercedes E-osztály, Audi A6 kategóriájában versenyez majd. Motorjai állítólag mind hathengeresek lesznek, közöttük az említett gázolajos, illetve egy új biturbo benzines, amelyet a Ferrari fejlesztett. Az új autó induló ára a lap szerint bőven 100 ezer euró (28,5 millió forint) alatt lesz.

Nem a Ghibli az egyetlen, amelybe bekerül a 280-300 lóerő teljesítményűre saccolt dízelmotor, a nagyjából egy évvel később érkező szabadidő-autóban is szerepel. A Maserati első terepese Levante néven érkezik, formáját a 2011-ben bemutatott Kubang tanulmánytól örökli.

A Maserati eddigi kínálatától elrugaszkodó autóknak egy célja van: drasztikusan növelni a márka eladásait, a jelenlegi évi 6000 darabról 2015-re évi 50 000 autó eladása a cél. Ehhez a fentieken túl a Quattroporte egy nagyobb, a Mercedes S-osztály és társai ellen induló utódot is kap. A Quattroporte nevet tovább hordozó kocsi várhatóan 2013 januárjában mutatkozik be. Ugyanakkor az olasz gyár fejleszt egy sportkocsit is, az apró középmotoros autó az említett V6-os turbómotortól nyerné erejét.

Nem lehetetlen küldetés, hiszen a Porsche is hasonló módon bővített és mára a 911 csak eladásai kis részét adja.