Összeállt a 2013-as európai Év Autója díjra nevező autók listája. Összesen 35, illetve a más márkanév alatt forgalmazottakat szétbontva 39 autó szerepel a felsorolásban.

Bármilyen modell nevezhet, de csak olyan autó kerülhet fel a listára, amelyet legalább öt európai országban forgalmaznak a szavazáskor és a tervezett éves eladási darabszáma eléri az 5000 arabot. Csak új modell lehet, facelifttel, új motorral vagy sebességváltóval jelentkező változat nem kerülhet be. A közel negyventagú kínálatból a zsűri tagjai egyszerű szavazással választják ki azt a hét autót, amely végül a címért indul az átfogó szavazáson. Decemberben kerül nyilvánosságra a döntősöket tartalmazó lista.

Bár ezúttal is szerepelnek alternatív hajtáslánccal üzemelő modellek, két Toyota és egy Volvo hibrid, de várhatóan az elmúlt két év után ismét hagyományosabb autók versengenek majd a fő díjért.

A Vezess.hu véleménye szerint fő esélyes a Peugeot 208, a Renault Clio és a Volkswagen Golf, ám sok újságírót meggyőzhet a BMW 3-as kiváló vezethetősége, vagy a Mercedes-Benz A-osztály sportos hangulata is. A Hyundai i30, Kia cee’d számára széles karosszéria- és motorkínálata hozhat sok szavazatot, míg a Ford B-Maxnak innovatív ajtómegoldása és az Év Motorja díjat elnyert 1,0 literes erőforrása segíthet, a Toyota GT 86-ot viszont kimagasló élménye juttathatja a hét közé.

Mit gondolsz? Melyik autó érdemelné meg leginkább a díjat? Szavazz!

Szerinted a pályázók közül melyik autó érdemli meg az Év autója díjat?
Audi A3
1% ()
BMW 3-as
1% ()
Chevrolet Malibu
1% ()
Dacia Lodgy
1% ()
FIAT 500L
1% ()
Ford B-Max
1% ()
Honda CR-V
1% ()
Hyundai i30
1% ()
Hyundai Santa Fe
1% ()
Kia cee'd
1% ()
Kia Optima
1% ()
Lancia Flavia
1% ()
Mazda6
1% ()
Mercedes-Benz A-osztály
1% ()
Mercedes-Benz SL
1% ()
Mitsubishi Outlander
1% ()
Mitsubishi ASX / Citroen Aircross / Peugeot 4008
1% ()
Opel Adam
1% ()
Opel Mokka
1% ()
Peugeot 208
1% ()
Porsche Boxster
1% ()
Range Rover
1% ()
Renault Clio
1% ()
Škoda Rapid / SEAT Toledo
1% ()
Smart ED
1% ()
Subaru Impreza
1% ()
Subaru XV
1% ()
Subaru BRZ / Toyota GT86
1% ()
Tata Vista
1% ()
Toyota Auris
1% ()
Toyota Prius Plug-in
1% ()
Toyota Prius Plus
1% ()
Volkswagen Golf VII
1% ()
Volvo V40
1% ()
Volvo V60 Plug-in Hybrid
1% ()

A döntősöket 22 ország 58 szakújságírója értékeli a design, a kényelem, a biztonság, a gazdaságosság, a kezelhetőség, a teljesítmény, a funkcionalitás, a környezetvédelmi követelmények, a vezetői elégedettség és az ár tekintetében, de persze a műszaki innováció és ár-érték arány is különösen fontos tényező, valamint a választható motorok és karosszériatípusok választéka is. Magyarországot Gajdán Miklós (AutóMagazin) és Csikós Zsolt (Totalcar.hu) képviseli a döntéshozó testületben.

A zsűritagoknak 25 pontot kell szétosztaniuk, egy típus maximum tíz pontot kaphat. Saját győztest is kell hirdetni, vagyis egy modellnek mindenképpen több pontot kell kapnia többinél, amelyek viszont már kaphatnak azonosan. A nyerő modellen túl a maradék pontokat legalább négy típus (lehet persze mindnek is adni) között kell szétosztani, s közöttük éppúgy ott lapulhat a végső győztes – amennyiben a többiek azt teszik az első helyre és díjazzák kiemelkedő pontszámmal.

Korábbi Év Autója győztesek:

2012 — OPEL AMPERA/CHEVROLET VOLT
2011 — NISSAN LEAF
2010 — VW POLO
2009 — OPEL INSIGNIA
2008 — FIAT 500
2007 — FORD S-MAX
2006 — RENAULT CLIO
2005 — TOYOTA PRIUS
2004 — FIAT PANDA
2003 — RENAULT MÉGANE
2002 — PEUGEOT 307
2001 — ALFA ROMEO 147
2000 — TOYOTA YARIS