Hatalmas tömeg érdeklődése mellett tegnap elrajtolt a 2012-es Dakar-rali mezőnye az Argentin Mar del Platában. A tengerpartról korábban jöttek fel az emberek, és úgy ahogy voltak, fürdőruhástól, kempingszékestől leültek a kordonok mentén, illetve bárhol, ahol helyet találtak.

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős Opel Antarája hatalmas sikert aratott, nemcsak azért, mert szép, hanem azért is, mert hangos, és itt az mindennél többet számít. Az emberek egyszerűen megőrülnek az erős autókért, a versenyzőkről már nem is beszélve. (Összesen 443 jármű haladt át a rajtdobogón: 161 autós páros, 173 motoros, 30 quados és 74 kamionos trió.)

“Elképesztő volt az egész. Kilométereken keresztül végig álltak az emberek a kordonok mentén. Visszatért a régi érzés, amit már el is felejtettem, s amit kétezer-kilencben éreztem, amikor legutóbb itt jártunk. Az emberek imádják errefelé az autósportot, s ezt minden lehetséges módon ki is mutatják. Elképesztő, mekkora szeretet árad felénk” – mondta Szalay Balázs, akinek ez a tizenegyedik Dakarja.

A rajtceremónia után közös vacsorával ünnepelt a csapat, majd testületileg levonult az Atlanti óceán partjára, ott koccintott éjfélkor. A kis magyar különítmény kiegészülve a Darázsi Zsolt, Hoffmann Péter, Vörös Ferenc versenykamionos trióval és a szervizkamion legénységével a strandon elénekelte a magyar Himnuszt, majd közvetlenül ezután pihenni tért, hiszen hosszú út vár rá vasárnap, amikor ténylegesen is elkezdődik a 2012-es Dakar-rali.

Vasárnap egy rövid, tengerparti száguldás és több száz etapon megtett kilométer vár a mezőnyre.

Forrás: Dakar.hu