
A Spider a hajtáslánc tekintetében megegyezik a zárt modellel, itt is 4,5 literes V8-as kerül az utasok mögé, a motorhoz hétfokozatú, duplakuplungos automata sebességváltó kapcsolódik.
A motor itt is 570 lóerős, így nagyjából ugyanazokat az értékeket hozza az autó, mint kupé testvére. 3,5 másodpercnél rövidebb idő alatt éri el a 100 km/órás tempót és 320 km/óra feletti végsebességre képes. Ez annak köszönhető, hogy a 458 Spider 1430 kiló, azaz csupán ötven kilóval nehezebb, mint a zárt változat.
Az autó igazi különlegessége a teteje. Ez ugyanis az első nyitható tetős, középmotoros, V8-as Ferrari, amely nem vászontetőt kapott. Az alumínium tető 14 másodperc alatt nyílik vagy záródik. Ráadásul olyan kis helyet foglal, hogy maradt hely az ülések mögött egy kis csomagtartónak is.