Két rövidke, nézőcsalogatónak kitalált szuperspeciállal vette kezdetét a 2011-es Ausztrál-rali. Bemutató jellegű esemény volt azoknak a nézőknek, akik nem akarnak kimenni az erdőbe.

Sebastien Ogier volt a leggyorsabb, ő nyerte az első kört a 3,77 kilométeres pályán és bár a második menetben Sebastien Loeb mögött csak második lett, összességében 0,6 másodpercet megtartott előnyéből.  

“Egészen csúszós volt és nehéz volt megtalálni a jó ritmust. Az autó jó, szóval elégedett vagyok. Jól kezdtünk, de igazából holnap kezdődik csak verseny” – vélekedett Ogier, aki bízhat benne, hogy holnap nem lesz ennyi gondja Loebbel, hiszen a szuperspeciál eredménye nem számít bele a rajtsorrendbe, így a címvédő indul elsőként. Takarítóként pedig valószínűleg sok időt veszít.

A Citroën párosa az élen Ausztráliában 2 A Citroënek nagyot mentek a nyitányon, olyannyira, hogy Mikko Hirvonen (4.) majd hat másodperc hátrány gyűjtött be a 7,5 kilométeres távon. A szintén a Fordnál vezető Jari-Matti Latvala a harmadik helyig jutott. Ebből az eredményből azonban nem szabad következtetéseket levonni, hiszen murvagumival mentek aszfalton. Délelőtt, amikor a versenyt szimuláló szakaszon közösen teszteltek a csapatok, Latvala volt a leggyorsabb.


“Túl sokat törtem azon a fejem, vajon mennyi tapadásunk lesz. Egyes kanyarokban fékezéskor nagyon csúszott, de összességében jobban ment, mint vártam. Mosolyogva fekszem le” – értékelt Latvala.

Petter Solberg áll az ötödik helyen, miután mindkét alkalommal ezt az eredményt érte el. Elmondása szerint nem hibázott, csupán túl keményre állította a lengéscsillapítókat. Nem úgy Matthew Wilson, aki az első körben megpördült, megütve a Fiesta elejét is.

A 2011-es Ausztrál-rali állása (2/26 szakasz):

1. S Ogier Citroën DS3 WRC 5 perc 27.3 mp
2. S. Loeb Citroën DS3 WRC     +0.6mp
3. J-M. Latvala J Ford Fiesta RS WRC    +2.8
4. M. Hirvonen Ford Fiesta RS WRC +5.9
5. P. Solberg Citroën DS3 WRC +7.0
6. H. Solberg Ford Fiesta RS WRC +9.8
7. E. Novikov Ford Fiesta RS WRC     +11.3
8. P. van Merksteijn jr. Citroën DS3 WRC +11.9
9. M. Wilson Ford Fiesta RS WRC  +12.6
10. D. Oliveira Mini Cooper WRC +18.7

A részletes eredményekért kattintson erre a linkre.

Az Ausztrál-rali holnap nyolc szakasszal folytatódik.