A 189 millió forintos projekt keretében 200 méteren alakítottak ki buszsávot az Ond vezér út és a Szentmihályi út 20-22. szám között a meglévő út szélesítésével. Ezzel párhuzamosan korszerűsítették a felsővezeték-hálózatot, a régi útpályát felújították az érintett szakaszon, új buszmegállót létesítettek, három új gyalogátkelőhelyet alakítottak ki és 43 új közúti jelzőtáblát helyeztek ki.

Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója az átadáson azt mondta: Budapest legforgalmasabb és egyben legrövidebb trolibuszvonalát érinti a beruházás; a 81-es trolit naponta 14 ezren használják, hogy a lakótelepről eljussanak az Örs vezér terére.

A Szentmihályi úton a trolibuszok sokszor 10-20 percet is álltak a dugóban, mert a gödöllői HÉV – a trolik útvonalát nem keresztező – vasúti átjárója miatt feltorlódtak a járművek. Ezt a problémát oldhatja meg a kialakított buszsáv, amelynek segítségével a trolibuszok a kocsisor mellett haladva érhetik el a HÉV-vonal szintbeli kereszteződését, és fennakadás nélkül tudnak az előtt jobbra fordulni.

Ezzel a lakótelepen élők gyorsabb és kiszámíthatóbb közösségi közlekedést kaphatnak, valamint a BKV üzemeltetési költségeit is csökkenteni lehet – mondta Vitézy Dávid, hozzátéve: több hasonló beruházást is szeretnének megvalósítani, mert a közlekedés javítása mellett költségcsökkenést is el tudnak érni.

Kitért arra is, hogy a városban több helyszínen kezdtek vagy a kezdenek a közeljövőben hasonló beruházásokat. Példaként említette a régi Budaörsi út Gazdagréti útnál lévő részét, valamint a Déli pályaudvar és a Széll Kálmán tér közötti szakaszt, ahol a villamospályán fognak a közeljövőben a buszok közlekedni.

György István, városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes azt hangsúlyozta, hogy egy 200 méteres buszsáv “nem a csoda kategória”, de az ott élők sokkal gyorsabban elérhetik az Örs vezér terét, illetve gyorsabban hazaérhetnek. Hozzátette, mint minden beruházás, ez is járhat a helyiek érdeksérelmével, ezért a lakók türelmét és megértését kérte.

Kiemelte a buszok, trolibuszok és új villamosok beszerzésének projektjét, amelynek köszönhetően modernebb, alacsonypadlós trolik is forgalomba állhatnak majd Budapesten.

Forrás: MTI