Zöldhullámot fejlesztenek Sopronban 1

Jó lenn a zöldhullám

Sopron tömegközlekedését fejleszti a Kisalföld Volán Zrt. és a város közös konzorciuma. A beruházás egyik fontos lépéseként Sopron város közlekedési csomópontjait felszerelik úgynevezett “zöld-út kérő” rendszerrel, melynek lényege, hogy műholdas helymeghatározás segítségével a buszok menetrend szerinti közlekedését összehangolják a közlekedési lámpák működésével.

Ez úgy működik, hogy a jelzőlámpás kereszteződés felé tartó jármű GPS vevője másodpercenként meghatározza a jármű földrajzi helyzetét és sebességét. A fedélzeti számítógép kiszámítja a jármű várható érkezési idejét. Amikor a jármű sebessége és helyzete alapján számított érkezési idő 10 másodperc alá csökken, akkor egy kis hatótávolságú rádión keresztül kisugározza a haladási iránynak megfelelő kódot.

Ezt veszi a terepi berendezésbe épített vevő, ami jelzést ad a forgalomirányító jelzőlámpának, és a megfelelő irányba zöld utat kér. A forgalomirányító jelzőlámpa vezérlője szükség esetén megnyújtja a zöld fázist vagy megrövidíti a piros fázist, és így előnyt biztosít a tömegközlekedési eszköznek az egyéb járművekkel szemben. A rendszer a menetrend szerint késésben lévő járműveket részesíti előnyben. A saját menetrendjéhez képest siető jármű viszont nem kér zöld utat.

Zöldhullámot fejlesztenek Sopronban 2

A zöld út kérés rendszer megvalósításának célja az autóbuszok forgalmi jelzőlámpáknál történő akadálymentes áthaladásának biztosításával az átlagsebesség növelése, az energiafogyasztás csökkentése, a menetrendszerűség biztosítása és a tömegközlekedés vonzóbbá tétele.

A projekt eredményeképpen Sopronban kialakulnak az elektronikus forgalomirányítás feltételei, korszerűsödik a jegykiadási és díjszabási rendszer; modern, a fogyatékkal élő emberek igényeire is tekintettel lévő utastájékoztatási rendszer alakul ki, illetve hatékonyabbá válik a helyi és helyközi közlekedés integrációja. A beruházás 2011 tavaszán fejeződik be.