Az Új-Zéland-rali záró napjának programja:

SS18 Te Hutewai 1 – 11,18km
SS19 Whaanga Coast 1 – 29,67km
SS20 Te Hutewai 2 – 11,18km
SS21 Whaanga Coast 2 – 29,67km

Ha nem olvasna, görgessen, alul ott az összefoglaló videó

Mindössze négy szakasz várt a mezőnyre az Új-Zéland-rali utolsó napján, ami úgy tűnt, bőven elég lesz a szombaton 75 másodperc hátrányt ledolgozó Sebastien Loebnek (Citroën), hogy megelőzze az őt így csak mindössze 5,3 másodperccel megelőző Sebastien Ogier-t (Citroën). Annál is inkább, mert a Citroën Junior-csapat versenyzője a mai első szakaszon az éjszakai esőtől csúszós talajon megpördült. Ezzel máris helyet cseréltek, Loeb átvette a vezetést.

Csakhogy a versenynek a célban van vége. Loeb a Whaanga Coast szakaszon egy hosszú jobbkanyarban lecsúszott az útról, eltalált egy fát, kissé összetörve a Citroënt. Műszakilag rendben volt az autó, így a hatszoros bajnok folytathatta útját, de sok időt veszített, Loeb a negyedik helyre csúszott vissza, Ogier pedig újra élete első győzelméért hajthatott. Csakhogy a fiatal francia is rosszul teljesített a második gyorson, így ellenfelei közel kerültek hozzá.

Ezt a szakaszt Petter Solberg nyerte, aki így máris a harmadik helyen találta magát, közelítve sorozatban negyedik dobogós helyéhez. Jari-Matti Latvala pedig mindössze 5,6 másodperc lemaradással volt második.

Történelmi Ford-győzelem Új-Zélandon 1

Az utolsó előtti szakaszon a két Sebastien belehúzott, Loeb megközelítette Solberget, Ogier pedig növelte előnyét az első helyen, csakhogy drámának nem volt vége. A Citroën versenyzői talán túl sokat is vállaltak a sikerért, az utolsó szakaszon mindketten hibáztak.  

“Annyira közel volt”- sajnálkozott Ogier, aki csak év közben kapta meg a lehetőséget, hogy induljon Új-Zélandon, ahol most először versenyzett. “Három kanyarral a vége előtt megpördültem. Nagyon szégyellem.” Ogier egy bal-jobb kombináció után pördült meg.

Ogier hibája

Ogier ezzel eldobta az első helyet, amely Jar-Matti Latvalához került. A finn mindössze 2,4 másodperccel nyert, ez a világbajnokság történetének harmadik legkisebb különbségű győzelme. A rekord szintén Új-Zélandhoz köthető: 2007-ben Marcus Grönholm 0,3 másodperccel nyert Loeb előtt.

Ez volt Jari-Matti Latvala pályafutása harmadik győzelme, ám a Ford számára ez már a 74. elsőség, amellyel a Kék ovál a rali-világbajnokság legeredményesebb autógyártójává vált, megelőzve a 73 sikerrel rendelkező Lanciát.

“Hihetetlen. Beszéltem az utolsó szakasz előtt Malcolm Wilsonnal (a Ford-csapat vezetője), aki azt mondta, ugyanúgy menjünk, ahogy eddig. Az utolsó szektor előtt viszont láttam, hogy 2,7 másodpercre csökkent a hátrányunk (A navigátorok megkapják az ellenfelek eredményeit menet közben- a szerk.), szóval utána megpróbáltam. A végén nem akartam elhinni.”

“Ogier hibázott egy kicsit, mi pedig szerencsések vagyunk, de ettől még jó érzés” – mondta Latvala, aki ugyan egyetlen szakaszt sem nyert meg, de végig következetesen hozta a jó eredményeket. A finn versenyző ezzel a második helyre lépett elő a bajnoki pontversenyben.

Történelmi Ford-győzelem Új-Zélandon 2

Loeb is megpördült az utolsó szakaszon, ám ennek ellenére megszerezte a harmadik helyet, miután az addig harmadik Petter Solberg lecsúszott az útról és eltalált egy villanyoszlopot. A versenyzők megúszták az esetet, de nem tudták befejezni a versenyt.

“Valóban keményen hajtottam a győzelemért, amikor ezt történt” – mondta Solberg, aki az első két szakaszon fél perccel került közelebb az elsőhöz és az ötödikről a harmadik helyre lépett elő. “Keresztbe álltunk, de vissza tudtunk volna menni az útra, ha nincs az a pózna. Biztos vagyok benne, hogy e nélkül elsőként fejeztük volna be a versenyt. Ma, amikor rájöttem, hogy elérhető az első hely, azonnal támadtunk. A harmadik hely megszerzése nem volt opció.”

Bár a győzelemre is reális esélye volt, Sebastien Loeb nem panaszkodhat, hiszen ahogy az idén eddigi összes versenyén, ezúttal is dobogóra állt. Előnye ugyan 40-ről 36 pontra csökkent, de továbbra is vezeti az egyén bajnokságot.

Mikko Hirvonen végzett a negyedik helyen. A Ford versenyzője a verseny első két napján mutatott eredménytelenség után az utolsó napra drasztikusan új beállítást választott. Reggel még egyperces hátrányban volt a hatodik helyen, de két szakasz alatt a harmadára csökkentette, ennek ellenér nem volt boldog.

“Ez tényleg nem az én versenyem volt”- mondta Hirvonen. “Az első két napon nem volt meg a tempóm, annak ellenére, hogy az autó gyors volt. Ma megvolt a tempó, de az autóval kapcsolatos érzés nem volt rendben. Mi ugyanis száraz időre állítottuk be az autót (éjszaka esett az eső – a szerk.), és egész nap nem tehettünk semmit.”

Hirvonen negyedik helye ugyanakkor sokat jelent a Fordnak, hiszen az ötödikként érkező Dani Sordo előtt végzett. Így mindkét Ford-pilóta megelőzi a Citroën egy-egy versenyzőjét, azaz sikerült faragniuk a konstruktőri bajnokságban, ahol így mindössze öt 5 pont a különbség. Sordónak össze kell kapnia magát, mert hamar úgy találhatja, hogy helyet cserél Sebastien Ogier-vel, aki versenyről versenyre hozza a jó eredményeket.

A Stobart versenyzői, Matthew Wilson és Henning Solberg szerezték meg a hatodik és hetedik helyet, míg Federico Villagra az utolsó WRC-vel kilencedikként zárt. Az argentint az N csoportot megnyerő Jari Ketomaa előzte meg egy Ford Fiesta S2000-essel.

Történelmi Ford-győzelem Új-Zélandon 3


A 2010-es Új-Zéland-rali végeredménye:

1.  Jari-Matti Latvala  Ford     4ó04p09.8m
2.  Sebastien Ogier     Citroën      + 2.4m
3.  Sebastien Loeb      Citroën     + 15.2m
4.  Mikko Hirvonen      Ford        + 21.3m
5.  Dani Sordo          Citroën     + 25.8m
6.  Matthew Wilson      Ford      + 3p26.0m
7.  Henning Solberg     Ford      + 6p15.3m
8.  Jari Ketomaa        Ford     + 10p19.3m
9.  Federico Villagra   Ford     + 10p49.8m
10.  Xevi Pons           Ford     + 11p13.4m

A világbajnokság állása

Egyéni pontverseny:

1. Sebastien Loeb 108 pont
2. Jari-Matti Latvala 72
3. Mikko Hirvonen 64
4. Sebastien Ogier 63
5. Petter Solberg 53
6. Dani Sordo 34
7. Matthew Wilson 30
8. Henning Solberg 24
9. Federico Villagra 22
10. Kimi Raikkonen 14

Konstruktőri pontverseny:

1. Citroen Total World Rally Team 156 pont
2. BP Ford Abu Dhabi World Rally Team 151
3. Citroen Junior Team 75
4. Stobart M-Sport Ford Rally Team 74
5. Munchi’s Ford World Rally Team 32