A Matech Racing csapatfőnöke a múlt hónapban jelentette be, hogy istállója meghívást kapott a 2010-es Le Mans-i 24 órás versenyre, s így 41 év után újra felbőg a Ford GT motorja a legendás pályán, ahonnan 1966-ban azóta is példa nélküli módon mindhárom dobogós helyet elhozta. 

Martin Bartek bejelentette, az autót női pilóták vezetik majd. A 23 éves Natacha Gachnang, a 24 éves Cyndie Allemann és 24 éves Rahel Frey kaptak helyet a 600 lóerős Ford GT-vel induló csapatban.  

600 lóerős az 5,5 literes versenymotor

600 lóerős az 5,5 literes versenymotor


Bár elsőre úgy tűnhet, Martin elsősorban mégsem figyelemre méltó külsejük, sokkal inkább versenyzői tudásuk alapján választotta ki a hölgyeket. A lányok is gokarttal kezdték pályafutásukat, később mindhárman különböző gyártók Formula bajnokságaiban értek el kiemelkedő eredményeket.

A világban jelenleg nyolc női versenyző szerepel különböző Formula bajnokságokban, s ebből négy svájci, Martin pedig ebből a négyből hármat leszerződtetett.

Mindhármuk szóba került már a Forma-1 kapcsán, s a száguldó cirkusz legnagyobbjai is figyelemmel kísérik pályafutásukat. “Natacha a legjobb női autóversenyző, akit valaha láttam. Úgy döntöttem, ezentúl személyesen egyengetem a karrierjét, mert szeretném őt a Forma-1-ben látni”- mondta Niki Lauda Natacha Gachnangról. 

130 millió forintba kerül a versenyautó

130 millió forintba kerül a versenyautó


A 23 éves lányra még Bernie Ecclestone, a száguldó cirkusz mindenható ura is felfigyelt: “Mindig is szerettem volna egy női versenyzőt a Foma-1-ben, és ebben a lányban megvan a tehetség, hogy megverje az ottani nagyfiúkat” – fogalmazott.

Ahogy korábban, a jövőben is könnyen előfordulhat, hogy egymás ellen kell majd küzdeniük a versenypályán, idén június 12-13-án a 2010-es Le Mans-i 24 órás versenyen azonban egy csapatban küzdenek, nem is esélytelenül. 

A svájci Matech istálló 2007-ben alakult, akkor még Ford Mustang és Ford GT3 modellekkel versenyezve. Az istálló a megalakulását követő évben már megszerezte a FIA GT3 európai bajnoki címét, amit 2009-ben megismételt, még ugyanebben az évben kategóriagyőzelmet szerezve a Spa 24 órás versenyen. 2009-ben elkészült a Ford GT1 is, amely már tavaly is megmérette magát, idén pedig indul az FIA GT1 világbajnokság minden futamán, valamint a Le Mans-i 24 órás versenyen.