Eladó II. Erzsébet brit királynő személyes autója. A Daimler V8-as modellt 2001 és 2004 között vezette a királynő, aki a gyártó kétezer tesztmérföldjén felül 12 ezer mérföldet tett a luxusautóba, amely leginkább a Buckingham-palota és a windsori kastély közötti úton fordult meg, de ezzel az autóval hajtott vasárnaponként a templomba.


A brit versenyzöld színű járművet kifejezetten az uralkodó számára gyártották, és úgy tervezték, hogy Erzsébet minden igényét kielégítse. A kocsiban külön helyet képeztek ki a könyöklőn a királynő híres kézitáskáinak, és a királynő nevére kiállított forgalmi engedély még mindig az autóban van. A ködlámpák helyére kék villogókat szereltek, ugyanakkor az autó közvetlen rádió-összeköttetéssel rendelkezett a királynő irodájával és a miniszterelnök rezidenciájával. A rendszer továbbra is az autóban van, de persze a kormányfőt nem lehet már az autóból hívogatni. 


A koronás szolgálatból 2004-ben visszavonult Daimler V8 listaára 65 ezer font (19 millió forint) volt. Az autót Peter Radcliffe emléktárgygyűjtő vásárolta meg korábban, aki most eladásra kínálja, árat azonban nem tett közzé.

“Valóban olyan érintetlen, mintha új lenne. Megvan minden eredeti papírja, a szervizkönyve és a tartalék kulcsok, illetve fényképek, amelyeken a királynő vezeti az autót” – írta Radcliffe a hirdetés mellé.

Azt a hirdetés nem árulja el, hogy az autóba a 4,0 literes Jaguar motor szívó (284 LE) vagy kompresszoros (363 LE) változata került, de vélhetően a cég már a presztízs miatt is az erősebbel szállíthatta.  

Forrás: MTI