16 fotó
Hirvonen vezet a svéd ralin 6 A hetedik szakaszon ismét Mikkor Hirvonen (Ford) volt a leggyorsabb, amivel tovább növelte az előnyét az őt üldöző Sebastien Loeb (Citroën) előtt. A finn 6,2 másodperces előnnyel várhatja a holnapi napot, miután Loeb az esti szuperspeciált megnyerve egy kicsit (0,6s) tudott faragni lemaradásából. Hirvonen az első három szakasz után még csak harmadik volt, ám utána visszatért a tavalyi beállításaihoz. Módosítottak a központi differenciálmű és a lengéscsillapítók hangolásán, s ennek hatására az autó sokkal kezesebb és gyorsabb lett.

Mindkettőjüknek észnél kell azonban lenni. Amellett, hogy tövig nyomják a gázt, nem hibázhatnak, mert csapattársaik ott loholnak a sarkukban. Dani Sordo (Citroën) harmadik, Jari-Matti Latvala negyedik. Bár utóbbi már fél perces hátrányban terelgeti autóját.

A Citroënnél nem annyira siratják az első helyet, úgy vélik Loebnek épp a takarító szerep okozott gondot, így másodikként gyorsabb lehet. A Fordnál viszont nem tartanak ugyanettől elemzésük szerint nem okoz majd gondot Hirvonennek, hogy elől autózzon. Meglátjuk.
  
Bár gondjaik voltak, továbbra is versenyben Petter Solberg, Marcus Grönholm és Kimi Räikkönen. A forma-1-ből érkező finn gyakorlatilag tök utolsó, miután a pályán összegyűjtött fél órás hátránya mellé kapott még 50 másodperc büntetést is, miután késett öt percet az időellenőrzőből. Az ominozus hatodik szakasz után újra felvette a korábbi tempót. Eddig a 8., 14., 11.,11.,13., 54., 9.,12. időket autózta.

Hirvonen vezet a svéd ralin 7

Grönholm kissé rosszkedvű a mai nap után. Mint elmondta nem igazán tudja mi okozta autójában az elektronika hibát. Egyszerűen leállt az autó majd, hosszan küzdelem után újra indult. A kétszeres világbajnok szerint emellett sem volt meg a kellő ritmusa, úgy vélte többet kellene az autóval tesztelnie, hogy újra jó formában legyen.

Holnap nyolc szakasz vár a mezőnyre.

Az összetett állása a második nap után (8/21):

1. Hirvonen, Ford
2. Loeb, Citroën +6,2
3. Sordo, Citroën +10,6
4. Latvala, Ford +31,7
5. Ogier, Citroën +1.10,9
6. Henning, Ford +2.16,2
7. Östberg, Subaru +3.20,2
8. Wilson, Ford +3.21,1

13. Solberg, Citroën +6.45,3
30. Grönholm Ford +13:38,3
47. Räikkönen Citroen +30:35,9

A további eredmények EZEN A LINKEN olvashatók

Kimi Räikkönen az első nap után nyilatkozik: