Egyik telefonján egy szöveges üzenetet fogalmazott, miközben a másikon beszélgetett egy amerikai sofőr, amikor nekiment egy kocsinak, majd teherautójával átszakított egy kerítést, végigsúrolta a mögötte lévő házat és belezuhant a medencébe.

Meghökkentő balesethez vezetett az SMS 1

A huszonöt éves Nicholas Sparks a rendőrségen beismerte, hogy vezetés közben egyszerre két telefonnal próbált kommunikálni mielőtt balesetet okozott. A buffaloi rendőrség közleménye szerint a Sparks által összetört autót vezető 68 éves nő fejsérüléseket, nyolc éves unokahúga pedig könnyebb sérüléseket szenvedett, de már mind a ketten jól vannak. Az amerikai sofőrt figyelmetlen vezetéssel, a követési távolság be nem tartásával és vezetés közbeni telefonálással vádolják.

Forrás: technet.hu