A Dr. Molnár Csaba által jegyzett tervezet szerint a parkolási ügyekre vonatkozóan a parkolási társaságok nem köthetik ki egy saját maguk által választott bíróság illetékességét, mert ez aránytalan megterhelést jelent egyes bíróságoknak. Várhatóan augusztus 1-jétől a megbírságolt jármű üzembentartójának lakhelye szerinti bíróságon lehet perelni.
Bírságot kell fizetniük augusztustól azoknak is, akiket a biztonságiöv-, a gyermek biztonsági-rendszer-, a motorkerékpár bukósisak- és a rádiótelefon-használat szabályait sértik meg. Ez persze eddig is így volt a saját autónk esetében, de ezúttal a fuvarozással elkövethető szabálysértések közé is bekerült.
Az új szabálysértések mellé a javaslat a bírság alsó határát 10 ezer forintra csökkentené. Eddig 50 ezertől 800 ezer forintig terjedhetett a büntetés.
Mint ismeretes május 2-tól változik a gyorshajtásra vonatkozó büntetési tételek számítási rendszere, amely egyes esetekben enyhébb szankcióval sújtja a járművezetőt. Ugyanakkor a most beadott tervezet szerint az együttes szabálytalan cselekmények esetén az autós nagyobb bírságra számíthat.
A sebességtúllépés, a vasúti átjárón tilos jelzés ellenére történő áthaladás, az autópálya leálló sávjában történő folyamatos haladás, vagy a tiltott helyen történő megállás, várakozás miatt változatlanul 30-300 ezer forint közötti bírságot lehet kiszabni. Ám “amennyiben egy cselekménnyel több előírást szegnek meg és azt egy eljárásban bírálják el, a kiszabandó bírság összegét az egyes szabályszegésekhez rendelt bírságösszegek összegeként kell megállapítani” – írja a tervezet.





