12 évvel azután, hogy felállította a jelenlegi érvényes szárazföldi sebességi rekordot, Andy Green megdöntené azt. A brit vadászpilóta a Thrust SSC szuperszonikus járművel 763 mérföld/órával (1227 km/óra) száguldott még 1997-ben.

Az STP olajvállalat által támogatott négy éve futó projektben megszülető új csodagép, a Bloodhound SSC a tervek szerint eléri az 1050 mérföld/órás (1690 km/órás) sebességet. Persze a 12 millió fontból (3,9 milliárd forint) megvalósuló jármű ehhez nem akármilyen erőforrást használ.


Első fokozatban egy Eurofighter vadászrepülőgép hajtóművével 560 km/órás sebességre gyorsít Green, majd ezután beindítja a jármű “hátára” szerelt rakétát, amellyel a 6,4 tonnás járgány 40 másodperc alatt elérheti az 1000 mérföldes határt.  

Ez azonban nem megy majd elsőre, jövőre csak 800 mérföld/óra a cél, majd 2010-ben már 900, majd 2011-ben állítanák fel a fantasztikus rekordot. Egyelőre még keresik a megfelelően sima sivatagi helyszint is, a lehetőségek között szerepelnek ausztráliai és amerikai területek is.

Nem véletlen, hogy vadászpilótára van szükség a jármű vezetéséhez, hiszen gyorsításhoz 2,5 g-s nehézségi erő hat majd a vezetőre, míg a fékezéskor fellépő 3g hatására akár el is ájulhat.