A 0-100 km/órás gyorsulás, illetve a végsebesség helyett úgy tűnik, a Nürburgring lesz a kocsik dinamizmusát meghatározó etalon az autógyártóknál. A Porsche, az Opel, a Renault is előszeretettel árulja el, milyen gyors is autójuk az Eifel-hegységben található tesztelésre is használt versenypályán.

A GT-R sportkocsija után a Nissan egy alternatív járművét is próbára tette. A japán autógyártó az első, amelyik a neves versenypályán üzemanyagcellás járművel köridőt mért, így értelemszerűen ők a leggyorsabbak. Az X-Trail FCV 11 perc 58 másodperc alatt teljesítette a 20,8 kilométeres, kanyargós, bukótér nélküli pályát.


Utóbbi azért érdekes, mert a prototípus értékét durván 1,3 millió euróra (kb. 300 millió forint) becsüli a gyár, és vizes volt az út. “Bár némelyik emelkedő kihívást jelentett, az elérhető sebesség ezzel együtt meggyőző volt. Ha a pálya nem lett volna vizes, nagyobb lendülettel hagyhattam volna el a kanyarokat. Biztos, hogy 30-40 másodperccel jobb köridőt tudtam volna elérni” – mondta a pilóta, Frank Eickholt, a Nissan 24 órás nürburgringi csapatának tagja.

Az ötüléses X-Trail FCV emissziómentes, a hidrogén üzemanyagcellákban termelt elektromos energia hajtja az orrában elhelyezett 120 lóerős villanymotort. Az elektromos energia hidrogén és oxigén elektrokémiai reakcióját követően keletkezik. A folyamat egyedüli mellékterméke: vízgőz. Az FCV maximális sebessége 150 km/óra, hatósugara 500 km.

Nem egyszerű hóbort ez, a cég reményei szerint 2015-ben megkezdődhet az üzemanyagcellával hajtott gépkocsik sorozatgyártása, amihez az ilyen tesztek is kellenek.