Tessék már elengedni!

Tessék már elengedni!

Amennyiben hiányzik a jármű rendszámtáblája, a rendőr mérlegelés nélkül vonja be a forgalmi engedélyt – egyebek mellett ezt javasolja a KRESZ felülvizsgálatát végző csoport. E javaslattal az egyre gyakoribb, rendszám nélküli közlekedést szeretnék visszaszorítani. A jármű egyedi azonosítója nélkül nem lehet érvényt szerezni az objektív felelősség elvének, azaz amikor rendszám alapján járnak el a lefotózott szabálytalan autóssal (üzembentartóval) szemben. Miután a rendszám a jogszerűen felszerelt jármű része, a szakemberek szerint az a nélkül közlekedő jármű forgalmi engedélyét mérlegelés nélkül be kellene vonnia a rendőrnek.

Másik javaslatuk szerint a gyalogos kapjon feltétlen előnyt a gépjárművekkel szemben. Amennyiben a gyalogos úton történő átkelési szándéka egyértelmű, úgy a járművezetőnek kötelező lenne megállni. (Ezt nem igazán értjük, hiszen jelenleg is így van, talán a rendőröknek érvényt kellene szerezniük a KRESZ-nek)

A harmadik javaslat engedélyezné, hogy piros lámpánál a motorosok jogszerűen jöhessenek előre a sorban a stop-vonalig. Nem igényli a KRESZ módosítását, de a csoport javasolta azt is, hogy az autópályák egyes szakaszain táblákkal tiltsák meg a kamionok előzését. A megvalósítás előtt azonban kikérik a fuvarozószervezetek véleményét is.

A Nemzeti Közlekedési Hatóság, a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium, az Országos Rendőr-főkapitányság, valamint Kondorosi Ferenc, az “Új rend és szabadság” programért felelős kormánybiztosból álló csoport készítette a KRESZ módosítására tett javaslatokat.

Forrás: MTI