Alig két napja, hogy beszámoltunk a Lotus új sportkocsijának, az Eagle-nek az érkezéséről, most itt egy újabb gép a brit manufaktúrától. Ezúttal nem teljesen új autóról, csak az Europa S átdolgozott változatáról írhatunk. A kétüléses kupét erősebbé tette a gyártó, megszületett az Europa SE. Már tavasszal, a Genfi Autószalonon elárulták az autó érkezését, amely mostanra lett kész.

Ahogy távoli rokonát, az Opel Speedstert, az Europa S-t is 2,0 literes turbómotorral szerelik. Ez eddig 200 lóerős volt, de a Lotus most rátesz még 25-öt. A komolyabb teljesítmény mellé nagyobb (+28 Nm) nyomaték is társul, így a csúcsérték már 300 newtonméter.


Mindez persze a jobb dinamizmusért kell, ami nem is marad el. Nulláról százra 0,4 másodpercet verve a korábbi változatra, 5,4 másodperc alatt felér az új kivitel. 0-160 között korábban 13,8 másodperc telt el, most már elég 12,4 is. Előnyben van a német autópályákon is az SE, miután az 230 km/h helyett 235-ig hajtható.

Az erősebb motor mellé nagyobb féktárcsákat és új kerekeket kap az Europa. Az alig egytonnás SE modellre elől 17, hátul 18 colos felnik kerülnek, miközben kissé változtatnak az utastér kialakításán is, több bőrt alkalmaztak benne.