Októbertől szériában minden 61 és 71 lóerős smartot ellátnak a micro hybrid drive elnevezésű technológiával. Bár a neve hibridre utal, de ez lényegében nem más, mint egy start-stop automatika, amely az üresjáratokban leállítja a motort. Azaz ha vasúti átjáróban, piros lámpánál vagy csak dugóban áll az autó. Sőt a smart, amikor lassít a vezető, már 8 km/óra alatt leállítja a benzinmotort. Ha viszont a gázra lép, az késlelkedés nélkül újra működik.

A munkát egy egy szíjhajtású indító generátor végzi

A munkát egy egy szíjhajtású indító generátor végzi

A munkát egy egy szíjhajtású indító generátor végzi


Ezzel városi körülmények között akár 20 százalékkal is csökkenhet a miniautó fogyasztása és így a károsanya-kibocsátása is. Az mhd használatával mindkét motorvariáns esetében 4,3 literes átlagfogyasztást mértek, ami 0,4 literrel jobb, mint korábban, miközben a CO2-kibocsátás 103 g/km lett.

A megoldás persze eddig is hozzáférhető volt, de csak egyes 71 lovas modellekhez és ott is kb. 90 ezer forinttal többet kértek az mhd-változatokért. Aki pedig még a fentinél is kevesebb üzemanyagból autózna, annak ott a világ legkisebb fogyasztású széria autója a dízel smart.