Újabb autópályák épülnek 2 Összesen 21 gyorsforgalmiút-fejlesztési projekt indul a 2008-13. közötti időszakban – tudta meg a Világgazdaság Reményik Kálmántól, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. elnök-vezérigazgatójától. Ezek együttes hossza meghaladja a 464 kilométert.

A projektek befejezését a 2009-2014 közötti időszakra tervezik, a legtöbbet az elképzelések szerint 2010-ben adják át. A fejlesztések között szerepel az M43-as, az M6-os (Dunaújváros és Szekszárd között), az M31-es (M0-s M3-as között) megépítése, de az M0-s déli, M1-M6 közötti szakaszának 2×3 sávosra bővítése is.  

A tervek szerint az M0-s 11-es és 10-es főút közötti, kilenc kilométeres szakaszának a munkálatai 2011-ben kezdődhetnek, és a beruházás 2014 októberére készülhet el. Az M8-as két, összesen 75 kilométeres szakaszára 2011-ben írnak ki pályázatot. A projektek tervezett befejezése 2013 vége.

Forrás: Világgazdaság