Itt az olcsó üzemanyag 1
Itt az olcsó üzemanyag 2

Itt az olcsó üzemanyag

Itt az olcsó üzemanyag

Itt az olcsó üzemanyag 6
Itt az olcsó üzemanyag 7
Itt az olcsó üzemanyag 8
Fotó megosztása:
Olcsó üzemanyagot kísérletezett ki a kémiai Nobel-díjjal kitüntetett magyar származású Oláh György. Az Amerikában élő tudós felfedezésének lényege, hogy a szén-dioxidot arra használják fel, hogy a metánból metanolt nyerjenek, azaz a metánmolekulába oxigént vonnak be.

A metanol pedig ideális alapanyag, jól belekeverhető a benzinbe, elégetése során leginkább vízgőz keletkezik. Belső égésű motorokban éppúgy felhasználható, mint a környezetbarát üzemanyagcellákban.

Az utóbbi két évben jelentős változás történt a metanoltermelésben: Kínában például száz metanolgyárat építenek, és csupán egynek a kapacitása Magyarország évi szükségletének kétszerese – mondta Oláh György. Ma a metanol világpiaci ára – egyelőre nincs rajta adó – 40-45 forint, míg például Magyarországon egy liter benziné meghaladja a 300 forintot – tette hozzá.

Forrás: Független Hírügynökség