Palik László a hétvégére lecseréli terepjáróját, és egy M3-as BMW-be ül, Walter Csaba, dr. Grigalek Gábor, valamint Vida János társaságában elindul a nürburgringi 24 órás viadalon. A nívós futamon több gyári alakulat mellett a Volkswagen is indul, egyik pilótájuk a Magyarországon is zajlott Közép-Európa-rali győztese, Carlos Sainz lesz.
Már túl van a csütörtöki gépátvételen a magyar csapat, ma jön az edzés, holnap 15 órakor pedig indul a verseny. Palik áprilisban már kipróbálta a zöld pokolnak becézett német pályát, de akkor fél körrel a futam vége előtt megállt az autója, így a kategória harmadik helyéről volt kénytelen feladni a küzdelmet.
“Bízom benne, most nem adja meg magát a technika. Az elsődleges célunk, hogy teljesítsük a versenyt, de természetesen szeretnénk minél jobb eredményt elérni” – mondta Palik László.
“Népes mezőny vág majd neki a távnak. Többek között a ralivilágbajnok, Carlos Sainz is elindul. A Dakarokon, legutóbb pedig a Közép-Európa-ralin már megtapasztalhattam, hogy a sivatagban, valamint a murvás, köves terepen is pokoli gyors a spanyol, de érzésem szerint az aszfalton sem lesz sokkal lassabb”- tette hozzá.
