A Napi Gazdaságnak a Pénzügyminisztériumtól megerősítették: megkapták a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) levelét, amelyben Trunkó Barnabás főtitkár arra hívja fel Keller László államtitkár figyelmét, hogy a MÁV Általános Biztosító Egyesület körül történtek utólag igazolják a szövetség tagjai többségének azon korábbi álláspontját, miszerint az egyesületi formában működő biztosítótársaságok számára nem kellene megengedni a felelősségbiztosítások kötését.
Trunkó szerint a biztosítási törvény 1992-1995 közötti megalkotásánál az összes előzetes tervezetben szerepelt ez a tilalom, ám a törvény végleges szövegébe mégsem került be.
Az újból és újból felülvizsgált törvény következő módosításakor valószínűleg újratárgyalják a témát, már csak azért is, mert a biztosítóegyesületek hazai szabályozása eltér a nyugat-európai gyakorlattól – mondta a Mabisz főtitkára.
Forrás: Napi Gazdaság