A szakmabeliek szerint sejthető, hogy egy adott bíró milyen döntést hoz majd egy parkolási cég és az autósok közötti perben – mondta el az “autós ügyekkel” foglalkozó Kovács Kázmér az InfoRádiónak.

Az ügyvéd szerint a parkolási perek kimenetele jórészt azon múlik, melyik bíróság dönt. A céges autók tulajdonosai jól járnak, mert az ügyükben döntő gazdasági bíróság többnyire nekik ad igazat, míg a magánszemélyek általában veszítenek a parkolási társulásokkal szemben. Szerinte a Fővárosi Bíróság polgári ügyekkel foglalkozó bírái egyes esetekben “mindenek felett álló bizonyítékként” fogadták el a parkolási társaságok által benyújtott adatlapokat.

Kovács arról is beszélt, hogy az autós hivatkozhat olyan bírósági döntésekre is a parkoló társasággal szembeni jogi vitájában, amely másik autós perében született, főleg akkor, ha a tényállás az ő esetében is hasonló.

A jogász szerint az újabb ítélet is aláhúzza: a perekben a parkolótársaságoknak kell bizonyítaniuk, hogy követelésük jogszerű. Azaz az autós adott helyen, adott időben tényleg nem fizetett a parkolásért.

Forrás: InfoRádió