Vezethetünk részegen 2 A jövőben zéró toleranciát hirdetnek az ittas vezetők ellen. Azonnal elveszik annak a sofőrnek a jogosítványát, akit alkoholos vezetésen érnek – jelentette be korábban Gyurcsány Ferenc.

Ha valaki a jövőben ilyen durva hobbinak szeretne hódolni – mellyel nemcsak magát, de másokat is veszélyeztet – még mindig megteheti. A hatályos jogszabályok szerint ittas vezetést ugyanis csak közúton lehet elkövetni. Magánúton viszont nem intézkedhet a rendőr, így egyes hipermarketek parkolójában, amely kimeríti a közforgalom elől el nem zárt magánút fogalmát akár részegen is vezethetünk. (Csak némelyik ilyen!)

Ez mindaddig igaz, amíg balesetet nem okozunk, ahol rendőri intézkedés nem szükséges. Akkor ugyanis bezáródnak az ajtók és az ügyészség eljárást indít.
 
Ha valakit közúton találnak ittasnak és nem tudja a vezetést átadni másnak, akkor kénytelen lesz a helyszínen hagyni az autóját. Hagyományos szondánál viszont előfordulhat, hogy bár jelez, utóbb a vérvétel, illetve a kapitányságok hitelesített műszere, a hibahatár alatti, 0,2 ezreléknél kisebb véralkoholszintet mutat ki. Ilyenkor nem indulhat szabálysértési eljárás, kivéve, ha a járművezető maga is elismerte, hogy ivott.

Ha mégsem, a sofőr eséllyel perelheti kártérítésért a rendőrséget, különösen, ha lakásától távol, mondjuk az autópályán kell hagynia az autóját, ahonnan elszállítatják azt.

Forrás: Népszabadság