Gyári színekben a sivatagban 1

Gyári színekben a sivatagban

Szalay Balázs immáron kilencedszer is nekivág a világ legnehezebb versenyének, a Dakar-ralinak, navigátorával Bunkóczi Lászlóval, aki negyedszer kíséri a pilótát. Ezúttal is az Opel támogatásával indul a csapat, most egy Antarával szeretnék átszelni a sivatagot.

Látván a csapat kitartását és lelkesedését, a német Opel Motorsport idén először engedélyezte a gyári ezüst-sárga színek használatát, sőt még besegített a versenyautó tervezésébe is. Az Antarát egy 5,7 literes, V8-as benzinmotor hajtja, ami 100 kilométerenként 60 litert emészt fel, 395 lóerős, nyomatéka pedig 510 Nm. Kerekenként 2 lengéscsillapító tompítja a huplikat, sebességváltója egyedi, a gyári tankot pedig egy 450 literes biztonsági gumitankra cserélték.

A General Motors hazai képviselete kivételesnek titulálta, hogy egy bemutatás előtt álló autóval indulhat a csapat, és szeretnék, ha Szalayék a célba éréssel alapoznák meg az autó hírnevét.

A technikai adatok ismeretében, ebben azért van némi ferdítés. A versenyautónak nagyjából annyi köze van a széria Antarához, mint egy játékautóhoz, így senki ne tegyen le vásárlási szándékáról, ha esetleg mégsem sikerül a 8696 km-es táv leküzdése.

Mi szurkolunk a csapatnak, és reméljük, hogy a rohamtempóban két hónap alatt elkészült vas bírja majd a homokot. A szervizhátteret a Darázsi Zsolt – Szalai Norbert – Laklóth Aladár vezette MAN versenykamion biztosítja az Opel támogatásával.