Extrém Range Rover Sport 1

Extrém Range Rover Sport

A HST formatervét a Range Stormer inspirálta, melyet 2004 januárjában, a Detroiti Autószalonon mutattak be. Ez volt a gyár történelmének első igazi tanulmányautója, és a most bemutatott HST-vel olyan járműhöz juthatnak hozzá a vásárlók, ami a Land Rover szerint igen közel áll a koncepcióautóhoz.

Külsejéért ugyanaz a formatervező csapat felelős, akik a tanulmányautóét is jegyzik. A változtatások jegyében elöl és hátul új lökhárítókat kapott az autó. Elöl a korábbinál nagyobb hűtőrács uralja a képet, módosították az első levegőbeömlőket, az új ködlámpákat pedig az első légterelőkbe építették.

Hátul új spoilert szereltek a Range-re, a szögletes kipufogóvégek pedig nagyon hasonlítanak azokra, amik az eredeti tanulmányautón is megtalálhatóak voltak.
Oldalról a 20 colos, Stormer névre hallgató alumínium keréktárcsa és a krómozott szellőzőnyílás határozza meg az autó képét, és a karosszéria színére fényezik a tükröket is.

A motortérben nem történt sok változtatás, a korábban megismert kompresszoros benzinmotor mozgatja a kocsit. Mivel egy Land Rovernek nevéhez méltóan terepen is tudnia kell valamit, az első terepszöget erősen lerontó légterelőt könnyedén le lehet szerelni az autó orráról. Ezután a standard Range Sportéval megegyező terepező képességei lesznek a HST-nek. Angliában 63 ezer fontos (24,3 millió forintos) áron kapható a leggyorsabb Land Rover.