Indul a sivatagi show!

A Dakar Rali történetében először, Portugáliából, Lisszabonból indul a sivatagi verseny. A 2006-os verseny a 28. a sorban. Ezúttal az európai szakaszokat követően öt afrikai országot, Marokkót, Mauritániát, Malit, Guineát és Szenegált érintve jutnak a Rózsaszín tó partján lévő célba. A teljes táv 9043 kilométer, amiből 4813 kilométer a mért szakaszok hossza.

December 28-án kezdődik a verseny az adminisztratív átvétellel, tehát a papírmunkával, majd 31-én teljesítik a csapatok az első szakaszt, a sivatagi verseny két héttel később január 14-én zárul. A hivatalos díjkiosztó egy nappal később lesz. 39 nemzet 755 versenyzője vág neki a 28. Dakarnak, a nevezők 30 százaléka most először próbálja meg teljesíteni a versenyt. A résztvevők 80 százaléka amatőr versenyző, a többieket a profik közé sorolták. Közöttük 24 magyar versenyző is lesz, az abszolút elsőségért a Mitsubishi és Volkswagen versenyzői vívnak majd, a motoroknál szinte biztos a KTM győzelem.

Továbbra is a Mitsubishi a fő esélyes az autók között, hiszen a teljes csapatot győztesek alkotják. Minden pilótájuk diadalmaskodott már a Dakaron. Stéphane Peterhansel hatszor volt a legjobb motorral, majd az utóbbi két évben autóval is nyert. Mellette a szintén kétszeres győztes Hirosi Maszuoka, a műlesiklásban is remeklő Luc Alphand és a korábban szintén motorral nyerő Joan Roma került a csapatba.

Idén a Nissan már nem vesz részt gyári csapattal, viszont a tavaly dobogós Volkswagen már a győzelemre is esélyes lehet. 2005-ben már megszerezték a Világkupa sorozat csapatbajnoki és egyéni bajnoki címét is. Utóbbit Bruno Saby, aki persze a Dakaron is részt vesz. Mellette még négy Touareg indul a mezőnyben: az egyetlen női Dakar-győztes Jutta Kleinschmidttel, a kétszeres ralivilágbajnok Carlos Sainz-cal, az amerikai Mark Millerrel, és a dél-afrikai Giniel de Villiers-szel.

Bár tavaly két fantasztikus versenyzőjét (Richard Sainct and Fabrizio Meoni) is elveszítette a KTM, a győzelem idén sincs veszélyben. A legjobbak, mind az osztrák cég motorjával vágnak neki a sivatagnak. A francia Gauloises KTM csapatban Cyril Despres, Isidre Esteve Pujol, David Casteau és Michel Gau húzza a gázt. A spanyol Repsol KTM-nél Giovanni Sala mellett Marc Coma, Carlos De Gavardo motorozik. Mellettük még további két csapat indul a KTM támogatásával.

Tavaly több tragédia is beárnyékolta a leghíresebb sivatagi versenyt, hiszen két motoros is bukott majd meghalt. Az egyik a kétszeres Dakar-győztes Fabrizio Meoni volt. Éppen ezért az idei szabálymódosításoknál elsősorban a biztonságra figyeltek a szervezők. A kamionok és a motorok maximum 150 km/órával hajthatnak, a falvakban továbbra is csak 50 km/órával lehet közlekedni. Nem csak a versenyt teszi izgalmassá, de lassítja is a résztvevőket, hogy ezúttal még nagyobb hangsúly lesz a versenyzők navigációs képességén, a GPS használatát tovább csökkentették, ez növeli a kis csapatok esélyeit a gyáriakkal szemben.

A motorosok számára kötelezővé tették a protektorok (védőfelszerelés) viselését. Ezentúl nem 350, hanem 250 kilométer lesz a tankolási határ, ami azt jelenti, hogy a motorosoknak kevesebb üzemanyagot kell magukkal vinni, így könnyebben irányíthatóvá válnak a kétkerekűek. Sőt miután ezzel a szabállyal többször kell majd tankolniuk, többet is pihenhetnek, mivel a tankoláskor 15 percig nem fut az idejük.

A 2005-ös Dakar verseny alatt kb. 50 járművön tesztelték az Iritrack rendszert, ami lehetővé teszi a résztvevők és a rendezők folyamatos kommunikációját, ezt most mindenki számára kötelezővé tették. Ezzel azonnal látható, hol tart az adott jármű a szakaszon, és hogy mozgásban van-e. A biztonságot javítja a Szentinel elnevezésű szerkezet is, amely előzésnél játszik nagy szerepet. A járművek dudájához kapcsolják az eszközt, amit minden versenyzőnek meg kell nyomni amikor előzni akar, ekkor a közelében lévő jármű(vek) kapnak egy digitális jelet, amit a műszerfalon lévő lámpa jelez a vezetőnek. Ez használható a dűnék leküzdésekor is, amivel elkerülhető, hogy valakire ráessen egy másik jármű.

Ezúttal a rajtsorrenden is változtattak a rendezők. Azokon a szakaszokon, ahol viszonylag könnyedén lehet előzni, fordított sorrendben vágnak neki a versenyzők. Azaz aki az előtte lévő nap utolsóként ért a táborba, az rajtolhat elsőként. Ezzel a lassabbakat szeretnék segíteni, hogy ne kelljen annyit autózniuk sötétben, könnyebb legyen számukra a navigáció. A többi szakaszon továbbra is az érkezési sorrend dönt a rajtsorrendről.

A MAGYAR VERSENYZŐKRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT