Mindössze 600 darab készül majd a teljes egészében kézzel összeszerelt különleges S204-ből, amelyből sajnos Európába nem jut, mindet a japán piacon értékesítik. Ha eltekintünk az autón látható feliratoktól, akkor az aprócska orrspoilerről, a csomagtartón trónoló szárnyról és az egyedi 8,5×18-as felnikről lehet azonnal megismerni a kisszériás modellt.

Szükség is van a nagy kerekekre, mert mögöttük hatalmas féktárcsák pöffeszkednek. Az aranyszínű féknyereggel szerelt rendszert természetesen a Brembo szállítja.

Nem véletlenül kerültek a brutális fékek a kocsira, hiszen szemben a hagyományos STI-k 280 lóerős teljesítményével, itt a motor 320 lóerőt tud. Sőt, míg a normál STI-nél ezt 2,5 literes blokkból hozták ki, addig ebben a modellben még a korábbi 2,0 literes motor dolgozik.

A turbófeltöltős négyhengeres maximális nyomatéka 432 newtonméter, ami bőven elég, hogy bármely kanyarban kilinccsel előre érkezzünk. A motort hatfokozatú manuális váltó kapcsolja a szimmetrikus négykerékhajtáshoz.

Nem hagyták érintetlenül a futóművet sem a gyár specialistái. Alacsonyabbra ültették a karosszériát és teljesen új beállítást alkalmaztak a felfüggesztés hangolásakor, ennek kapcsán kicserélték a stabilizátorokat és újabb keresztmerevítőket szereltek be.

Valószínűleg nem okoz majd gondot az értékesítés, annak ellenére, hogy a széria STI 8,6 milliós japán árához, további 1,8 milliót kell majd a leszurkolniuk a különleges modellre vágyóknak.