Feltámad a Lola!

Érdekes ötlettel rukkolt elő a Lola vezetője Märtin Birrane. Feltámasztják ugyanis az 1969-71 között gyártott Lola T70 Mk3B-t, az autót amely többek között a daytonai 24 órás versenyt is megnyerte és amivel olyan nevek versenyeztek, mint Mark Donohue, Ronnie Peterson vagy Frank Gardner.

Az első autót jövő januárban állítják ki a birminghami versenyautó kiállításon. Az autó korhű mása lesz az eredeti járműnek és a műszaki tartalom is egyezik. Ezúttal is alumínium csővázra épül a műanyag karosszéria, amely alatt az FIA leőírásainak megfelelő bukócső és hatpontos öv védi a vezetőt és esetleges utasát. Az ülések mögé Nomex tűzálló fal is kerül, amely elválasztja az “utasokat” a motortól.

Az autók jobbkormányos kivitelben készülnek, és a műszerfalon továbbra is a fordulatszámmérő, az olajnyomás, valamint a vízhőmérséklet órái kerülnek a központi helyre. Ahogy korábban, most is a pilótától jobbra kap helyet a sebességváltó karja, amely Hewland, ötfokozatú magnéziumházas váltót vezérel. Érdekesség, hogy itt már alkalmazták a padlóból kiálló pedálokat, amik mai is unikumnak számítanak a versenyautóknál.

Az elkészült modellben is a korábbról ismert 5.0 literes Chevrolet motor dolgozik, de ez nem része a csomagnak, ezt a vevőnek kell beszereznie. A V8-as motorra Lucas mechanikus befecskendező, vagy Weber karburátorok kerülhetnek.

Az eredeti méretet követik a felnik is, amelyek komoly fejtörést okozhatnak gumivásárláskor. A 15 col átmérőjű tárcsák ugyanis elöl 10,5, hátul 17 col !!! szélesek. Mögöttük 12 colos belsőhűtésű féktárcsák és négydugattyús féknyergek vannak.