Opel terepjáró Koreából

Elkészült a Chevrolet S3X sorozatgyártású változata, a Captiva. Az autó az első kisméretű szabadidőautó a Chevrolet kínálatában, sőt az első európai Chevrolet, amiben gázolajos motort alkalmaznak.

[bekkep]Az erőforrás 2,0 literes közös nyomócsöves technológiájú, teljesítménye 150 lóerő. Az új motort a GM és az olasz VM Motori közösen fejlesztette ki, később a Lacettibe is beszerelik.

Jövőre indul a dízelmotor gyártása Dél-Koreában évi 250 ezer darabos kapacitással. Kétféle változatban készül majd a blokk, a gyengébb 120 lóerős (280 Nm), fix lapátgeometriájú turbóval. Az erősebb változat változó turbógeometriával 150 lóerőt ér el 4000-nél, illetve 310 newtonmétert tud 2000-nél.

Felárért mindkét motort részecskeszűrővel is ellátják. Valószínűleg ezzel a motorral fog leginkább fogyni a szabadidőautó, hiszen mellette egy 2,4-es négyhengeres benzines áll még 140 lóerővel.

[bekkep]Az öt és hét üléssel egyaránt kapható modell, jövőre a Genfi Autószalonon debütál majd hivatalosan, másfél évvel azután, hogy tavaly ősszel a Párizsi Autószalonon az S3X-et leleplezték. A Captiva 4639 milliméter hosszú, szélessége 1,849, magassága 1,726 méter.

Rendelhető lesz az autó csak elsőkerék-hajtással is, de kérhető összkerék-hajtással egyaránt. A Captivát az európai Chevrolet-k közül elsőként elektronikus menetstabilizáló rendszerrel is felvértezik.

Szerencsére formailag alig változott az autó a tanulmányautóhoz képest, csupán a koncepcióautókra jellemző extrák tűntek el. A széria modellen kisebb kerék, kevesebb króm és alumínium lesz.

Ezeket az extrákat valószínűleg megtartják az Frontera utódjának, hiszen ez a jármű Opel néven is forgalomba kerül, persze a megfelelő márkajegyekkel átalakítva.