Miután a tengerentúlon sokkal nagyobb népszerűségnek örvend, először januárban a Detroiti Autószalonon mutatják be az új Hyundai Santa Fe-t. Európában márciusban a Genfi Szalonon állítják ki a kocsit. Mintegy 155 millió dollárt (33,2 milliárd forint) költöttek az új szabadidőautó fejlesztésére. Az autóiparban csekélynek mondható összegből teljesen új autót hoztak létre.

[bekkep]A Santa Fe tengelytávja nyolc centiméterrel hosszabb, mint az elődben volt, most 2,7 méter. Az autó teljes hossza 17,5 centivel nőtt, 4,5-ről 4,68 méterre. Az új jármű 5 centivel gyarapodott szélességben. Mint a számokból kiderül, a Santa Fe a jövőben nagyobb utas és csomagtérrel készül majd.

Két- és négykerék-hajtással is elérhető lesz a jármű, előbbi esetben az első kerekekhez jut a motor ereje. Kétféle motorral kezdődik a gyártás, egy benzinessel és egy dízellel. A 2,7 literes V6-os 189 lóerőt tud, ez elsősorban az amerikai piacon lehet sikeres, Európában a váltózó geometriájú turbóval szerelt 2.2 CRDi lehet a befutó, ennek maximális nyomatéka 350 newtonméter.

A 150 lóerős öngyulladóst ötsebességes manuális és automataváltóval is szerelik, míg a V6-os blokkhoz csak négyfokozatú automata rendelhető. A biztonságról a hárompontos övek mellett első, oldalsó és függönylégzsákok gondoskodnak.