Egyre keményebb versenyre kényszerül az Egyesült Államok piacán a General Motors. A versenyképesség és a nyereségesség fenntartása érdekében drasztikus lépésre szánták el magukat.

[bekkep]Rick Wagoner, a General Motors vezetője hétfőn bejelentette, hogy a cég az USA-ban megszüntet 30 000 munkahelyet. Ennek kapcsán 2008-ig leépítenek négy összeszerelő üzemet, négy préselőüzemet és erőátviteli elemeket készítő gyárat, valamint három üzemben csökkentik a termelést.

A folyamat szerint 2006-ban három gyárat zárnak be, az azt követő évben egyet, majd 2008-ban újabb négyet. 2006 végére hétmilliárd dollár megtakarítást remél a GM a bezárásoktól, csak az anyagköltség egymilliárd dollárral csökken majd.

Júniusban még kevésbé drasztikus megoldáson dolgoztak a szakemberek, akkor még csak 25 000 embertől váltak volna meg. 2008-ra a tervek szerint, így 1 millió autóval csökkenne a termelés a GM észak-amerikai üzemeiben, azaz évente “csak” 4,2 millió autót gyártanának, ami a 2002-es értéknek felel meg.