Fabrizio Meoni keddi halála miatt a motorosok és a szervezők együttes döntése alapján törölték a szerdai szakaszt a két keréken indulók számára. Így a 12. szakaszt csak az autósok és a kamionosok teljesítették, a motorosok repülőgéppel utaztak.

A szerdai napon 586 kilométert autóztak a versenyzők Kiffa – Bamako között. Ezúttal is úgy kellett teljesíteniük a távot, hogy közben vigyáznak autóikra, mert este a parc fermébe kerülnek a járművek, nem lehető őket szerelni.

Ezen a szakaszon a Nissan versenyzője Giniel de Villiers bizonyult a leggyorsabbnak, aki 7 óra 20 perc 58 másodperc alatt teljesítette a távot, amivel őrzi negyedik helyét az összetettben. A versenyzőnek ez volt a második szakaszgyőzelme, az elsőt még tavaly szerezte.

Stephane Peterhansel (Mitsubishi) ezúttal második lett, így továbbra sincs senkitől veszélyeztetve elsősége, hiszen csapattársa Luc Alphand – aki ezúttal harmadik lett – 23 perccel áll a második helyen, míg a harmadik Jutta Kleinschmidt (VW) több mint egy órás hátránnyal van lemaradva. A verseny elején még remeklő Robbie Gordonnak ez a nap sem sikerült túl jól, eltört a Touareg egyik féltengelye, ami miatt sok időt veszített.

Ezen a napon is a Palik László – Darázsi Gábor kettős volt a leggyorsabb a magyarok közül, a viszonylag nyugodtabb napot (nem volt műszaki hibájuk) a 37. helyen zárták. Palikék továbbra is őrzik fantasztikus összetettbeli eredményüket, most a 16 helyen állnak.

A Szalay Balázs – Bunkoczi László viszont nem úszta meg ezt a napot sem szerelés nélkül. A második ellenőrző pontnál még a 13. helyen álltak, de a szakasz középső, sziklás, köves részen kitört az Opel kereke. Emiatt be kellett várni a kamiont a tartalék alkatrésszel, hogy folytatni tudják a versenyt. Később a cél utáni összekötő szakaszon tönkre ment az autóban a kuplung is. Végül a 48. helyen fejezték be a napot, az összetettben pedig a 19. helyen állnak.

Ezúttal a lehetőségeikhez mérten jó helyen, 62-ként zárta a napot Liszi László – Rack György kettős, amivel megelőzték a Kis-Czeglédi duót is. Kései rajtolásuk miatt továbbra is sötétben teljesítik a szakaszok nagy részét és reggel érnek be, de így sikerült tartani a szintidőket. Összetettben ők a 71. helyen állnak jelenleg. Bajtársaik a Kis Sándor- Czeglédi Péter kettős a 69. helyen zárta a szakaszt, amivel a 38. helyen tanyáznak.

A Darázsi Zsolt, Tagai Róbert, Szalai Norbert trió volt a mai nap meglepetése. A magyar kamionosok az első ellenőrző pontnál a hetedik, a másodiknál pedig a másodikként haladtak át MAN kamionjukkal. Az alkatrészekkel megrakott teherautóval ez az eredmény igazán kiemelkedő. Később azonban meg kellett állniuk, hogy segítsenek Szalayiéknak a meghibásodott Fronteránál. Ennek ellenére a 12. helyen végeztek, így a 19. helyen várják a folytatást.

A másik magyar kamion, a Szaller – Farkas – Keresztesi trió eredményéről egyelőre nem lehet tudni. A De Rooij – Colsoul – Slaats hármas volt a leggyorsabb a kamionosok mezőnyében, akiket a Kabrirov illetve a De Rooy követett. Firdaus Kabirov ( Kamaz) már majdnem három órás előnnyel bír Hans Bekx (DAF) előtt.