A mostani lépések az európai autópiac lanyha növekedésének illetve az európai és ázsiai márkák erősödésének következménye. A létszám-csökkentés jelentős része Németországot érinti, különös tekintettel a gyártásra és a tervezésre. Körülbelül 1000 főt érint a külső partnereknél. A 12000 fős leépítés 90 százaléka már 2005-ben megtörténik.

Carl-Peter Forster, a GM Europe elnöke elmondta: “A szervezeti költségek csökkentésén túlmenően tovább folytatjuk az anyagköltségek lefaragását is, ami a legnagyobb költségtényező. Emellett a minőség javulásának köszönhetően mérséklődnek a garanciális költségeink.”

Fritz Henderson, a General Motors Europe első számú vezetőjének nyilatkozata: “Az 1999 óta elszenvedett veszteségek ismeretében, és tudva, hogy a következő esztendőkben sem mutat semmi a piac jelentős javulására, nincs más választásunk, mint fájdalmas lépéseket tenni hosszú távú sikerünk érdekében. Megígérhetjük alkalmazottainknak, ügyfeleinknek, és a városoknak, ahol működünk, hogy vállalatunk és valamennyi márkája visszatér a fenntartható siker és fejlődés útjára.”

A GM műszaki világszervezetébe integrálják a rüsselsheimi Nemzetközi Műszaki Fejlesztőközpontot és a Saab trollhättani Műszaki Fejlesztőközpontját. Az átszervezés szinte a vállalat összes területét érinti, így a marketinget, az értékesítést, a vevőszolgálatot a raktározást, stb.

Az új modellek az eredeti ütemezés szerint jelennek meg és tovább folyik a dízelmotorok fejlesztése is. A 2005-ös idény befejezése után a GM kiszáll a Német Túrakocsi Bajnokságból (DTM), viszont 2005-ben már indulnak a Túraautó Világbajnokságban az új Chevrolet versenyautóval.