Opel világpremierek Párizsban 1

Opel világpremierek Párizsban

Az Astra család harmadik tagjaként – az ötajtós és a kombi után – megjelent az Astra háromajtós változata, a GTC (Gran Turismo Compact) is. A 4288 milliméter hosszú autót az ötajtós modellnél jóval dinamikusabb vonalvezetés és rövid túlnyúlások jellemzi.

A tetővonal 32 milliméterrel alacsonyabban húzódik, mint az ötajtós típusnál, mivel a kocsit 15 milliméterrel alacsonyabbra is ültették, így majd öt centivel laposabb. Az autó csomagtartója 380 literes, amit az üléstámlák szériában 60:40, illetve opcióként 40:20:40 arányú ledöntésével lehet bővíteni.

2005 tavaszán kezdődik az autó értékesítése. Az autót ötféle benzines és háromféle dízelmotorral lehet majd megvásárolni, melyek mindegyike teljesíti az Euro 4-es emissziós normát.

Az erőforrások teljesítménye 90-200 lóerőig terjed kezdetben, amit később követ majd a szintén a Párizsi Szalonon bemutatott sportmodell 240 lóerős blokkja. A dízelmotorokhoz rendelhető karbantartást nem igénylő részecskeszűrő is.

Az Astra High Performance Concept Car a későbbiekben érkező sportmodell előhírnöke. A vörös fényezésű kocsi motorterében egy négyhengeres, 16 szelepes, kétliteres, turbófeltöltéses blokk kapott helyet. Ez az erőforrás 240 lóerőt, illetve 310 newtonméter nyomatékot tud.

Azért, hogy a már rendelkezésre álló 200 lovas turbómotorból plusz 40 lóerőt előcsalogassanak, átalakították a szívó- és kipufogórendszert is. Emellett módosították a befecskendezést és fejlesztettek a turbón is.

Ezzel a motorral az autó kevesebb, mint hét másodperc alatt gyorsul százra, a legnagyobb sebessége pedig 240 km/h. A motor ereje hatsebességes sebességváltón át jut az első kerekekhez.

A korábbi modellekből ismert IDS Plus rendszert, amely a lengéscsillapítást, a kormányzást, Easytronic váltó esetén a váltóvezérlést és a gázreakcióit módosítja, még sportosabbra hangolták. Az egyértelmű azonosítás végett egyedi spoilereket kapott a tanulmányautó, de így lesz ez a jövő sportmodelljében is. A 19 colos felnik azonban nem lesznek a széria modell tartozékai.

Belül a külsővel jól harmonizáló vörös színben pompázik több elem, így a Recaro ülések, a váltógomb is.

Harmadik világpremierként láthattuk az Astra GTC-hez fejlesztett panoráma-szélvédőt is. Ennek a fejlesztésnek a lényege, hogy az utasok szabadabban érezzék magukat az autóban. Az elöl ülők látóterét függőleges irányba semmi nem korlátozza, akár vadászpilótának is képzelhetik magukat. Az üvegfelület a B oszlopig húzódik, melyen az erős napsugárzástól árnyékoló védi az utasokat.

Bár nem világpremierként, de autókiállításon most láttuk először az új Astra Kombit is. A 2,7 méteres tengelytávval rendelkező típusban akár 1590 liternyi hely is szabaddá tehető a csomagok számára. A jobb elrendezést segíti a FlexOrganizer névre keresztelt csúsztatható ülésrendszer is.

Ötféle benzines és négyféle közös nyomócsöves dízelmotor lesz a kombiban, ezek teljesítménye 80-tól 200 lóerőig alakul. Olyan extrák rendelhetők az autóhoz, mint a kanyarfényszórók, vagy az utánfutó stabilizátor, amely a biztonságosabb vontatást segíti.