Chevrolet –  Matiz és a többiek 1

Chevrolet - Matiz és a többiek

A tanulmány igen sportos jegyeket hordoz magán, ami az utcára érve nagy valószínűséggel sokat szelídül majd. A rövid túlnyúlások, a domborítás a motorháztetőn, a középre rakott dupla kipufogó, illetve a 16 colos könnyűfém felni mind a dinamikus látszat kedvére tesz.

Kerek, LED-es első-és hátsó fényszórók valamint a tükrökbe integrált irányjelzők szolgáltatják a fényeket. Az M3X-en a mostanság oly divatos panorámatető is megtalálható, amely jókora világossággal jutalmazza a bent ülőket.

3,5 méter hosszú az új Matiz, 1,5 méter magas, tengelytávja pedig 2,35 méter, amely adatok viszonylag tágas utasteret engednek feltételezni. A motortérben egy egyliteres motor dolgozik, amely 64 lóerős teljesítményét 5400-as fordulatnál adja le.

A három GM újdonság közül az egyetlen szériamodell a háromajtós Kalos, amely 2005 februárjában jelenik meg Európában. A Kalos az európai értékesítés 42 százalékát adja, de Amerikában is népszerű Chevrolet Aevo néven. A háromajtós változat valamivel dinamikusabb képet mutat a többi változatnál – bár a szalonon nem övezte nagy érdeklődés – köszönhetően az új lökhárítóknak és az enyhén módosított orr-és hátsó résznek.

Háromféle benzinmotor választható – a 72 lóerős 1,2-es mellett két 1,4-es áll rendelkezésre. Ezekből a gyengébbik 83, míg a 16 szelepes 94 lóerős. Viszont a legizmosabb Kalos menetteljesítménye sem sportos igazán, mivel a 11,1 másodperces gyorsulás, valamint a 176 km/órás végsebesség csöppet sem szédítő.

Szintén a Párizsi Autószalonon mutatkozott be a S3X off-road tanulmány, amelyről már korábban beszámoltunk.