Erősebb motorok a Ford Mondeóban 1

Erősebb motorok a Ford Mondeóban

A tavaly eladott Ford Mondeók 62 százaléka dízelmotorral kelt el, ami nagyszerű dízelaránynak számít. Ezt azonban, ha lehet, még inkább fokozni kívánják, amit egy új dízelmotor bevezetésével is támogatnak.

A korábbi 130 lóerős 2,0 literes dízelmotor átfaragásával készült a Mondeo új 2,2 literes erőgépe. A löketet 86 milliméterről 94,6-ra növelték, módosították az égésteret, új dugattyúkat alkalmaznak, kicserélték a befecskendező fúvókákat és természetesen a vezérlő elektronikát is átprogramozták.

Mindennek köszönhetően 155 lóerőre kúszott a 3500-as fordulatnál éledő maximális teljesítmény. A motor nyomatéka 1800-as fordulatnál 360 Nm, de ha éppen ez sem elég, rövid időre, túltöltéssel 400 Nm-re megy fel a maximum. A kifejezetten sportosnak számító dízelmotorral 8,7 másodperc alatt gyorsul 100-ra a Mondeo, végsebessége 220 km/óra.

Ennek fényében a 6,1 literes átlagfogyasztás remek. Sajnos viszont csak Euro-3-as károsanyag-kibocsátási normát teljesít csak az új dízelmotor, de 2005-től már megfelel a szigorúbb, Euro-4-es normáknak is.

Szintén egy korábbi motort átalakítva jutott új benzines erőforráshoz a Mondeo. Ezúttal lefaragtak a teljesítményből, mivel az ST 220 226 lóerős csodamasináját “butították” 204 lóerősre. Ennek ellenére sem lehet panasz a motorra, mivel a 240 km/órás végsebesség és a 7,9 másodperces 100-as gyorsulás egyáltalán nem rossz érték. A motor maximális nyomatéka 263 Nm 4900-as fordulton. Az átlagfogyasztás 10,3 liter/100 km.

Mindkét új motor a Titanium X limitált Mondeo-sorozatban mutatkozik be, de a “hagyományos” Ghia kivitelben is elérhető. Egy négyajtós Mondeo 2.2 TDCi Ghia ára 7.446.000 forint, ami 575 ezerrel több a 130 lóerősénél. A teljesen egyedi küllemű Titanium X ára 8.124.000 forint.

Az új 3,0 literes benzinmotorral Ghia kivitelben 7.911.000 forintba kerül a Mondeo. Ez az összeg közel fél millióval több, mint amennyit egy 170 lóerős, 2,5 literes Mondeoért kérnek. Ebből is létezik Titanium X sorozat, 8.589.000 forintért.

A Ghia felszereltségen felül a Titanium X sorozat tagjai 17 colos könnyűfém felniket, bőrülést, 15 milliméterrel leültetett sportfutóművet, egyedi fényezést, és egyedi ST külső kiegészítőket kapnak.