Az Audi Hungaria Motor Kft. 1993-ban kezdte meg működését hazánkban, és kezdetben kizárólag a motorgyártás volt a cég profilja. Az Audi TT Coupé összeszerelése 1998-ban, a TT Roadsteré 1999-ben indult be. A sportkocsik összeszerelése 2006-ig tart, ám ettől függetlenül a gyár folytatja működését. A Magyar Nemzet egyik cikke arról számolt be, hogy az Audi a TT-k kifutásával kivonul Magyarországról, ám ezt egyértelműen cáfolta a cég.

Korábban az is felvetődött, hogy az Audi terepjárója, a Pikes Peak készülne a TT helyén. Ezt is hamar cáfolták. Mivel a szabadidőautó főként a tengerentúlon keresi majd vevőit, az Audi számára hatékonyabb az amerikai gyártás megvalósítása.

A tavaly szeptemberben ünnepelt 10 éves évfordulóra az Audi AG igazgatótanácsának elnöke, Dr. Martin Winterkorn is ellátogatott, aki elmondta, hogy a magyarországi üzem a világ legjobbjai közé tartozik.

Az Audi komoly beruházásokat eszközölt az utóbbi években is, hogy a győri üzem kapacitását bővítse. 10 év alatt 7,4 millió motor készült ebben a gyárban, amely a teljes Volkswagen-konszernt látja el.