A környezetvédelmi szempontokat olyannyira komolyan veszi a Mercedes, hogy hibrid hajtású változatokat is terveznek a későbbiekben. A GST-ben mutatkozik majd be először az a hibridrendszer, amelyet egyik oldalról egy V8-as dízel táplál.

Természetesen a hagyományos motorok is megmaradnak a palettán, ami az SLK 350-ből ismerős, 3,5 literes, 272 lóerős motortól indul felfelé, a hozzá kapcsolódó hétfokozatú automata váltóval. A V8-asok között eleinte a mostani, a 2006-2007 környékén új, hengerenként négyszelepes motorok jelennek meg a jelenleginél is nagyobb hengerűrtartalommal és közvetlen befecskendezéssel. A V12-es biturbó motor 612 lóerős lesz, bár egy új, vagy továbbfejlesztett váltóval ennél jóval magasabb teljesítmény és nyomaték is kihozható lenne belőle.

A biztonság terén főleg a gyalogosvédelemre fektet nagy hangsúlyt a Mercedes az S-osztály tervezésénél. A sérülések csökkentése érdekében egy gázolás esetén a motorháztető hátsó része 8 centiméterrel megemelkedik, amivel jobban tompítható a gyalogost érő ütés ereje.

A már ismert biztonsági funkciók továbbra is helyet kapnak a kocsiban. Ilyen például a baleset esetén automatikusan záródó tetőablak, a merőleges helyzetbe állítódó üléstámla, és a biztonsági öv megfeszítése.Az elektrohidraulikus SBC fékrendszer már kimarad az új S-osztályból, annak magas költésege és bonyolultsága miatt, helyette normál fékrendszer gondoskodik majd a megállásról.

Méreteit tekintve alig változik majd az autó, formáját tekintve pedig a Maybachra hasonlít leginkább az új S-osztály. A mostani, 1998-ban bemutatkozó luxus osztályt 2005-ben váltja le a Mercedes.