A 307 WRC első sikere – Helyszíni tudósítás Ciprusról, 3. nap 1

A 307 WRC első sikere - Helyszíni tudósítás Ciprusról, 3. nap


Reggel 5:15-kor rajtolt a 24 még versenyben lévő páros a mai napon. Az élmezőnyben kemény harc volt. Mindenki igyekezett megtartani a tegnap megszerzett pozíciót, az előrébb jutás azonban sok kockázattal járt volna.

Nem született meglepetés a szombati naphoz képest a Ciprus Rally utolsó hat szakaszán. Marcus Grönholm kitartóan őrizte első helyét, sőt az első szakaszhoz képest 14 másodperccel meg is növelte azt az őt követő Loebbel szemben. A Peugeot ezzel megszerezte idei első győzelmét, Grönholm pedig a tizenhatodszorra álhatott a dobogó legfelsőbb fokára. Utoljára tavaly, Argentínában ünnepelhetett a csapat.

“Ez egy fantasztikus verseny volt számomra. Ez alkalommal minden jól ment, az autónk rendben volt és én sem hibáztam. Az egész csapat keményen megdolgozott az eredményért. Várjuk a görög versenyt, ahol természetesen ismét megpróbálunk nyerni.”- mondta a kétszeres finn világbajnok.

A két citroenes pilóta ma is nagyszerűen teljesített, megőrizve a tegnapi sorrendet, ezzel sok értékes pontot gyűjtve a Citroennek is. Bár Loeb autója az első szakasz vége felé kissé lángra kapott, ennek ellenére minden különösebb probléma nélkül fejezte be a napot.

“Szerettettem volna a vezetők versenyében a tabella elejére állni, de Marcus túl gyors volt, nem adott esélyt a győzelemre.”-mondta a fiatal francia pilóta

Sainz így értékelte a futamot: “Ez nem az a verseny volt, ami után azt mondhatod, hogy minden 100%-osan sikerült. Gond volt a gátlóval, a gumikkal. A negyedik helyen végezni nem rossz, jó felkészülés volt a görög versenyre.”

Martin 15 másodperccel maradt el Loebtől, így a dobogó harmadik fokára állhatott fel: “Azt gondoltam, meg tudom fogni Sebastiant, de nagyon gyors volt és kár lett volna feleslegesen kockáztatni, hiszen a mai gyorsok különösen csúszósak voltak. Ha itt időt vesztesz, azt nagyon nehéz behozni ezért a rossz kezdés után különösen örülök a harmadik helynek. Ráadásul Görögországban sokkal jobb helyről rajtolhatok, ami igazán nagy előnyt jelent majd.”

Rovanpera mellől igazán elpártolt a szerencse, hiszen a tegnapi bajok sorozata ma is folytatódott. Már az első szakaszon felütötte a fejét a váltó probléma és a hosszan tartó csere miatt ismét 30 másodperc büntetést kapott. A későbbiekben a differenciálmű is meghibásodott, sőt az ismételten cserélt váltóból újra eltűnt a második sebesség. Ennyi gonddal a célba érés is kérdéses volt. Kissé csalódottan mesélt a versenyről:

“Nagyon örülök Marcus sikerének. Ha nem lett volna ennyi probléma a váltóval, én is felállhattam volna a dobogóra. A csalódottság mellett egyre jobban érzem magam a 307-esben és alig várom a következő versenyt.”

Corrado Provera a Peugeot csapat vezetője elégedetten mondta el: “Megmutattuk, hogy jó úton haladunk és folytatjuk a munkát. Visszatértünk és ismét érdekes lesz a bajnokság.”

Solberg a finisben egy alkalommal volt jobb a többieknél és a kezdeti kilencedik helyről a hatodikig tudott feljutni. Saját eredménye mellett testvére kiesése is elkeserítette, hiszen Henning nagyon jól teljesített élete első itteni versenyén, mígnem elektromos probléma miatt fel kellett adnia a versenyt.

A norvég világbajnok nem volt elégedett: “Elkeserít a hütő-probléma, mert e nélkül nagyon jól mehetett volna. Az autó egyébként hibátlan és biztos vagyok benne, hogy a következő két ralin nem lesz gond. Amit itt tanultunk, jól tudjuk majd hasznosítani.”
Hirvonen, a Subaru második pilótája, a hetedik hellyel a csapatnak pontokat, magának pedig rengeteg tapasztalatot gyűjtött.

A végeredményt ugyan kihirdették, de a technikai bizottság vizsgálódni kíván a Citroenek illetve a Peugeot-ok egyes részleteiben, így végső döntés csak később születik.


A Ciprus Rali végeredménye:

1. Gronholm-Rautiainen Peugeot 307 WRC 4h58’44″5 65.6 km/h
2. Loeb-Elena Citroen Xsara WRC + 00’54″0
3. Martin-Park Ford Focus WRC + 01’09″1
4. Sainz-Marti Citroen Xsara WRC + 03’18″0
5. Rovanpera-Pietilainen Peugeot 307 WRC+ 07’09″0
6. Solberg-Mills Subaru Impre WRC + 10’23″1
7. Hirvonen-Lehtinen Subaru Impre WRC + 10’34″9
8. Tuohino-Aho Ford Focus WRC + 14’10″7
9. Ginley-Kennedy Subaru Impreza WRC + 27’37″8
10. Campos-Da Silva Peugeot 206 WRC + 39’56″2

A világbajnoki pontverseny állása:

Pilóták:
1. M. Grönholm 34 pont
2. S. Loeb 33
3. M. Martin 32
4. P. Solberg 26
5. C. Sainz 18
6. F. Duval 14
7. M. Hirvonen 8
8. H. Rovanpera 8

Csapatok:
1. Ford: 53 pont
2. Citroen 51
3. Peugeot 47
4. Subaru 36
5. Mitsubishi 5