Csillag István, gazdasági és közlekedési miniszter bejelentése szerint nyár végén drágul az autópálya-matrica. Egyelőre még nem tudni, hogy pontosan mennyivel kell többet fizetni az úthasználatért, de a korábbi nyilatkozatok alapján értékarányos drágulásra számíthatunk. Vagyis az M5-ös autópálya bevonásával 22 százalékkal növekedett fizetős autópálya-szakasz hasonló drágulást vonhat magával.

Az M5-ös autópályát március 12-től használhatjuk az egységes matricával. Azóta 25 százalékkal több matricát értékesítettek. Az M5-ös autópálya 96 kilométerével összesen 543 kilométerre nőtt a matricával igénybe vehető autópályák hossza.

Az M5-ös autópályán elektronikus ellenőrzőket nem telepítettek, hanem az M7-eshez hasonlóan szúrópróba szerűen ellenőrzik a matrica meglétét. Március 31-ig még nem jár büntetés a bliccelőknek, de a legolcsóbb (970 forintos) matricát nekik is meg kell venniük. A türelmi idő lejárta után már kemény büntetés jár a fizetés nélkül közlekedőknek.

A matricás M5-ösön csak a Budapest-M0 autópálya közötti szakasz használható ingyenesen. Korábban Gyálig mehettünk fizetés nélkül, mostantól azonban már erre a szakaszra is matricát kell venni.