Az új SLK és a modellfrissítés utáni C-osztály bemutatásakor a német gyártó bejelentette, hogy mindkét sorozat csúcsmodelljét ezután az 5,5 literes AMG erőforrással szerelik. A 367 lóerős és 510 newtonméter nyomatékú motor mindkét modell esetében 5 másodperc alatti százra gyorsulást produkál.

A V8-as C-osztály megvalósításához át kellett alakítani az autó orr-részét, hogy a méretes motor elférjen. Érdekes, hogy a még jelenlegi modellből már évek óta kínál többféle V8-ast a Brabus.

A jelenlegi CV8-ra keresztelt modell 6,1 S motorját lehet majd az új modellekhez is megrendelni. A Brabus-nál időközben továbbfejlesztették az erőforrást, most 445 lóerős és 635 newtonméter a maximális forgatónyomatéka.

Ehhez a furat megnövelésével és új főtengely beszerelésével 6,1 literesre növelik a hengerűrtartalmat. Az átdolgozott hengerfejbe új vezérműtengelyek és szelepek, a blokkba új hajtókarok és dugattyúk kerülnek.

Már most is megrendelhető a 6,1 S motor a modellfrissítés előtti C-osztályhoz, vagy vehetünk komplett autót 99 900 euróért (átszámítva 26,2 millió forint). A Brabus C-Mercedes így 4,5 másodperc alatt gyorsul százra és 305 km/h a végsebessége. Minden valószínűség szerint az új karosszériával is hozza majd ezeket az értékeket az autó.

A tuningcég szemszögéből nézve kedvezőtlen változás, hogy a C-osztály modellfrissítésével megjelenik a gyári V8-as verzió, a C 55 AMG. Kevesen tudják, de már az előző, W 202-es C-osztályból is létezett C 55 AMG, a széria kifutásakor gyártották csekély példányszámban, 347 lóerős motorral.

Máris kész van a Brabus SLK 6,1. Az autó 4,3 másodperc alatt éri el a százas tempót, végsebessége pedig szintén 305 km/h. Az új SLK gyengébb modelljeivel is tud mit kezdeni a Brabus, az SLK 200 kompresszoros motorjához 30 lóerő többletet ajánl a bottropi vállalat.

17, 18, vagy 19 colos felnik, különleges fékek, és optikai elemek is készülnek az autókhoz. Többet majd a Genfi Autószalonon tudunk meg az autókról.