Európában a Punto már rég leváltotta az Unót, ám a jóval szegényebb Brazíliában még mindig sikeres az előd is. Ott ugyan 20 éve Mille néven fut az autó, de a lényeg eddig alig változott valamicskét. Idén azonban lényeges változtatások lépnek életbe: az európai design központ a legújabb Fiatok formáját ültette át az Unóra.

Az új első lámpákkal és a nagyobb hűtőráccsal hasonló hatást akartak elérni, mint a Punto megújításánál. Az eredmény is hasonló: az előző változat szebb volt. Az új Mille viszont biztonságosabb, mivel megerősítették az oldalvédelmet, és már a hátsó biztonsági öveket is szériában adják. Belül is változott a helyzet, mert számos részlet a szintén Brazíliában készülő Palióból kerül át. Így új műszerek, fűtéskapcsoló és kormány kerül a Millébe.

Változatlan marad a Mille 1,0 literes, 55 lóerős benzinmotorja. Pedig exportra kínálnak 1,3 literes benzinmotort is, de Brazíliában nem kívánnak vevőket elvenni a hasonló motorizáltságú Paliótól, ezért helyi piacon az 1,3-as Millét nem fogják árusítani. A Mille évek óta Brazília legolcsóbb új autója, és ezen a ráncfelvarrás sem változtatott.